belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Hal helyett hálót adtunk

Táguló perspektívák egy 18. századi csillagvizsgálóból

Vasné Tana Judit, az egri Eszterházy Károly Főiskola 2012 tavaszára TIOP pályázati forrásból felújított Varázstorony Csillagászati Múzeumának tárlatvezető munkatársa a MOKK hálózatosodásról szóló képzésén tanultakat felhasználva sikeresen gyarapította intézménye kapcsolati tőkéjét. A meglévő szakmai kapcsolatok mozgósítása mellett új partnerségeket is kialakított, hogy előmozdítsa a hálózati együttműködés terén némi lemaradással küzdő múzeuma minél teljesebb megújulását.

Az Egyházmegyei Könyvtárral együttműködve például olyan történeti dokumentumokhoz sikerült hozzájutnia, amelyek az új múzeumpedagógiai feladatlapokhoz is remekül hasznosíthatók voltak. A feladatlapok szakmai lektorálására az Egri Vármúzeum múzeumpedagógusai kérte fel. A múzeumpedagógiai foglalkozások és órák tervének kidolgozásába nem felejtette el bevonni a kiállítás eredeti (1966-ban készült) forgatókönyvét is jegyző csillagásztörténész szakírót, Bartha Lajost. A múzeum ismeretterjesztő kiállításának és előadásainak népszerűsítésére a Parádi Erdei Iskola által rendezett nyíltnap adott remek apropót, a Kutatók éjszakáján pedig a Csillagásztorony Védelmében Alapítvány amatőrcsillagásza tette még élvezetesebbé a távcsöves bemutatót.

Hálózatosodás értől az óceánig

Bárd Editet, az esztergomi Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum munkatársát a 2010-es képzésen hallottak inspirálták arra, hogy átvegye kolléganőjétől a Komárom – Esztergom megyei MOKK koordinátori feladatot, és elkezdje a megye különböző fenntartású intézményeiben dolgozó munkatársak közötti kapcsolatok erősítését. Megyei Múzeumpedagógiai Műhely címmel szakmai találkozókat indított a képzésen tanultakat hasznosítva. A találkozókon résztvevőkben, akikkel e-hírlevélben is tartja a kapcsolatot, sikerült a múzeumpedagógia iránt elkötelezett és egyre kezdeményezőbb partnerekre lelnie, közös műhelygyakorlataik egyre gyakoribbá és tartalmasabbá, egyfajta tanuló közösséggé váltak. A múzeumi önkéntesek toborzásáról szervezett műhelygyakorlatukon a Komárom – Esztergom Megyei Önkéntes Centrum bevonásával is erősítették a civil szféra és a múzeumok közötti kapcsolatokat.

A fenntartóváltással járó bizonytalanság és megtorpanások sem vetették vissza lendületében, szakmai összefogással sikerült elérnie, hogy a vízügyi emlékhelyek 25 éves múltra visszatekintő együttműködését ne mossák alá a változások. A nemzetközi szintű hálózatosodás terén is profitált a képzésen tanultakból, saját múzeuma, a Duna Múzeum sikeresen vett részt a Nemzetközi Duna-nap szervezésében. A MOKK képzését lezáró dolgozatában pedig annyira jól sikerült átgondolnia a hazai vízügyes hálózat helyzetét, hogy 2011-től már a képzés egyik előadójaként adhatta át tapasztalatait a hálózatosodás iránt érdeklődő kollégáknak.

„Piavétól a Donig, Dontól a Dunáig”


Jakusch Gabriella, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumpedagógusa Magyarország 43 KatonaSulinak minősülő oktatási intézményéből egyre több iskolával veszi fel a kapcsolatot, hogy a múzeuma által kínált rendhagyó történelemórák és fegyverbemutatók révén bővítse a múzeumba visszajáró látogatók körét. A képzésen tanult hálózatosodási taktikát folytatva már sikerült elérnie, hogy az MH Altiszti Akadémia diákjai, valamint a Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hallgatói félévente visszatérnek hozzájuk tárlatvezetésre, múzeumpedagógiai foglalkozásokra. A hallgatók a „Piavétól a Donig, Dontól a Dunáig” című kiállításuk második felében például 1938-tól 1948-ig követhették nyomon Magyarország sorsát és a Magyar Királyi Honvédség útját a Don-kanyarig, majd az orosz fronttól Budapestig.

Jakusch Gabriella tervei között szerepel egy Katonsulisoknak szervezett egy hetes nyári tábor elindítása a Hármashatárhegyen. A 2013. június 21-én Játékkatonák, katonai játékok címmel nyíló kiállításuk is a fiatalabb korosztály bevonását célozza. A Múzeumok Éjszakájának teljes programja a játékok körül fog forogni: táblajátékokat, wargame-et, Rc-tankot, szerep- és társasjátékokat, várépítést próbálhatnak ki az érdeklődők.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban található Múzeumi Oktatási és Képzési Központunkban 2013. november 5 - 8. között tartandó Hálózatosodás és együttműködés az iskolán kívüli szervezett tanulásban című képzésünkre folyamatosan várjuk a kedves érdeklődők jelentkezését!

Kapcsolódó cikkek
Milyen messzire érhet el a kezünk?
Fegyverbemutató Katonasulisoknak

Nyitólap

eseménynaptár


  SZEP 09
  hétfő
 
VIII. Országos és IV. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia
  SZEP 16
  hétfő
 
Alternatív múzeumi erőforrások (AME30T)
  SZEP 18
  szerda
 
EGY ÚJ ÉVTIZED KÜSZÖBÉN C. Múzeumi információs nap
  SZEP 23
  hétfő
 
XVII. ORSZÁGOS MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÉVNYITÓ
  SZEP 27
  péntek
 
Csongrádra megy a Múzeumi Játékmustra
  OKT 02
  szerda
 
Jelen leszünk Dijonban az ENCATC konferenciáján
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

AUGUSZTUS

25

VASÁRNAP

legfrissebb híreink


2019. 08. 13.
Megváltozik az élet a Múzeumi Nívódíjtól?
2019. 07. 24.
Képzés a legmodernebb formában, a hatékony múzeumhasználatért
2019. 07. 19.
Tanulmányút Észtországba a Cselekvő Közösség projekttel augusztus végén
2019. 06. 25.
Kurátori tárlatvezetések az Art Capital 2019 szakmai napján
Magyar Múzeumok


2019. 08. 24.
Hogy állunk önkéntesekkel? - Körkép a hazai múzeumi önkéntességről
2019. 08. 24.
Hogy állunk önkéntesekkel? - Körkép a hazai múzeumi önkéntességről
2019. 08. 24.
Több mint ezer település, közel félezer újjáéledő közösség
2019. 08. 23.
Savaria Underground
Skanzen hírek


2019. 04. 03.
Emlékülés a Skanzenben Sabján Tibor tiszteletére
2019. 03. 22.
Önkénteseknek tart képzést a Skanzen
2019. 03. 22.
Tavaszi napközi a Skanzenben zöldcsütörtökön és húsvét kedden
2019. 03. 22.
Tavaszváró kerti hétvége a Skanzenben