belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Megjelent Az év kiállítása 2019 díj pályázati kiírása

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2019 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pályázati felhívás: Az év kiállítása

(Felhívjuk a pályázni szándékozók figyelmét, hogy a pályázati kiírásban kis, előre mutató változtatásokat kellett végeznünk annak jegyében, hogy a díj megnevezésében az évszám a díjátadáskor ne előző évi, hanem azévi legyen.

A Pulszky Társaság az évente adományozott Az év kiállítása díjjal a muzeális intézmények kiállításainak a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza. Célunk, hogy a díjjal elismerjük és kitüntessük a legeredetibb, magas színvonalon megvalósított állandó vagy időszaki kiállítást, egyben jó példákat mutassunk fel a hatékony, korszerű kiállítási kommunikációra, és javítsuk a magyarországi múzeumok közötti szakmai kapcsolatokat, együttműködést. Az egyetlen díj és a különdíj mellett a pályázat zsűrije dicsérő oklevelet is adományozhat a megadott szempontok némelyikének való megfelelés alapján.

A Pulszky Társaság, mint a múzeumok fejlődését támogató civil szakmai szervezet célkitűzése, hogy az általa alapított díj a szakma által értékelt, magas presztízzsel járó elismerés legyen.

Ki pályázhat?

Minden magyarországi működési engedéllyel rendelkező vagy törvény által alapított muzeális intézmény, amely az alábbi időszakokban időszaki vagy állandó kiállítást nyitott meg.

2018-ban olyan kiállítások pályázatát várjuk, amelyek

– január 1. és december 31. között nyíltak/nyílnak meg, és legalább 2019. február 28-ig nyitva vannak.
– január 1. és március 31. között nyílnak meg, és legalább 2019. június 30-ig nyitva vannak.

Ennek megfelelően a díj nevében a díjátadás évszáma lesz (Év kiállítása 2019). Arra törekszünk, hogy a pályázókból mennél többet megismerhessen a közönség is. 2018. december 1-én közzétesszük az addig pályázók sorát, majd a pályázat lezárulása után az összes pályázóét. Elősegítjük és reméljük, hogy sokan megnézik a még nyitva tartó díjazott kiállításokat a díjátadástól számított bő hónapban.

Minden muzeális intézmény egy pályázatot nyújthat be. Ha több tagintézménye van, több pályázatot is beadhat, de tagintézményenként csak egyet.

A díjjal járó jutalom

A díjjal emléktábla, díszoklevél jár, amit a következő évi Múzeumok Majálisa rendezvényen, ünnepi keretek között adnak át, és ehhez társul médianyilvánosság is. A Társaság keresi a lehetőségét a díjjal járó pénz- vagy szolgáltatási jutalomnak. A pályázat hozadéka, hogy a pályázó megkapja két szakértő bíráló anonim véleményét a kiállítási projektről.

Milyen típusú projekttel pályázzunk?

A társaság elsősorban olyan kiállításokat díjaz – akár saját kiállítás, akár saját anyaggal kiegészített vendégkiállítás –, amelyekben tükröződik az intézmény küldetése, szakmai stratégiája, az évi, vagy hosszabb ideje folyó gyűjtő és kutató munkája, ugyanakkor a közönség igényeinek is megfelel, és nem önmagában áll, hanem kiegészítik vagy csatlakoznak hozzá mennél változatosabb események és kommunikációs eszközök (katalógustól, múzeumpedagógiai feladatlaptól a facebook oldalig, blogig bármi).

A kiállításokat, illetve projekteket az alábbi kritériumok alapján értékeljük:

– töprengésre, a látottak továbbgondolására késztetés,
– az egész projekt újszerűsége, korszerűsége, jelen korunk eseményeire való reflektálása, relevanciája, példaszerű volta,
– a kiállítási kommunikáció színvonala, a megcélzott (helyi vagy tágabb) közönség számára való fizikai és intellektuális elérhetőség, érthetőség, a reklám/social media alkalmazása, érthető, közönségbarát feliratok,
– látogatói csoportok szerinti rétegzettség (szakmai tartalmában, jelentésében, bemutatási eszközeiben, kiegészítő programjaiban stb.)
– új, aktuális, vagy közérdeklődésre számot tartó tudományos eredmények bemutatása,
– ha vannak új infokommunikációs megoldások, azok kreatív – kiállításszerű – használata,
– a kapcsolt programok vagy kommunikációs eszközök (pl. közoktatási, múzeumpedagógiai, múzeumandragógiai, tudományos, művészeti, családi, közösségi programok, nyomtatott és elektronikus kiadványok, social media),
– új látogatói réteg(ek) bevonása,
– a közönség visszajelzéseinek figyelése, fogadása.>
– költséghatékonyság (különös tekintettel a kismúzeum – nagy múzeum kettősségre),

Természetesen nem feltétel minden említett szempontnak való egyidejű megfelelés.

Pályázás

A pályázatok benyújtása két ütemben történik. Az első lépés a regisztráció, amelynek határideje 2019. január 31. (hogy a bírálóknak lehetősége legyen a kiállításokat megtekinteni). A regisztrációkor az alábbi dokumentumokat kell beküldeni az azevkiallitasa@gmail.com címre:

– kitöltött jelentkezési lap, és benne a kiállítás és a kapcsolódó rendezvények illetve kommunikáció leíró, értelmező bemutatása a múzeum egészének törekvései, munkája szempontjából,
– a kiállítás forgatókönyve,>
– a kiállításról készített fotó-dokumentáció (10 fotó, legfeljebb 5 MB összterjedelemben), amelyet a bírálathoz és az eredményhirdetés után a múzeumnak a sajtóban való bemutatásához használunk. Regisztráció után megnyíló kiállítás esetén a fotókat a megnyitás napjáig kell beküldeni.

A pályázat benyújtásának második ütemében, a megnyitást követő eseményekről további dokumentációt kell beküldenie a pályázóknak 2019. március 15-ig (ezután megnyíló, de január 31-ig már regisztrált kiállítás esetén április 15-ig):

– a kiállításhoz kapcsolódó megvalósult rendezvények, oktatási programok bemutatása (legfeljebb 3000 karakter terjedelemben), fotómelléklettel (10 fotó, legfeljebb 5 MB összterjedelemben),
– a kiállításról megjelent nyomtatott sajtó beszkennelt, digitalizált változatban, elektronikus sajtó pedig elmentve (itt kritikák, értékelések, látogatói reflexiók adandók be, és nem saját ismertetések, legfeljebb 15 db),
– mintegy 1500 karakter terjedelmű sajtóanyag (doc formátumban, ezt a közzétételkor a zsűri használja).

A regisztrációt követően a pályázók értesítést kapnak a pályázat beérkezéséről.

Kérjük, segítsék azzal a zsűri munkáját, hogy a regisztrációt nem hagyják az utolsó pillanatokra, hanem a megnyitót követően hamar megteszik. Megfelelően hamar beérkezett pályázat esetén a zsűri igyekszik a médiában a kiállítást bemutatni (ez különösen az időszaki kiállítások esetében lehet kedvező a pályázó számára).

Jelentkezési lap: Jelentkezési lap

További információ Vásárhelyi Tamástól kérhető azevkiallitasa@gmail.com email címen vagy a 20/9959949 telefonszámon.

 

forrás: http://pulszky.hu/news/az-ev-kiallitasa-2019-palyazati-felhivas/

Nyitólap

 

 

eseménynaptár


  OKT 15
  hétfő
 
Konferencia: Partnerségben a könyvtárral
  OKT 19
  péntek
 
Konferencia: Gyűjteménymenedzsment a közösségi múzeumban
  OKT 26
  péntek
 
Digitális kalandjáték tervezése örökségi helyszínekre - szakmai nap a Matrica Múzeumban
  NOV 05
  hétfő
 
X. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia
  NOV 06
  kedd
 
XX. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia
  NOV 27
  kedd
 
MuzeumDigit Konferencia 2018
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

OKTÓBER

15

HÉTFŐ

legfrissebb híreink


2018. 10. 05.
Október 10-ig lehet jelentkezni a KÖME látogatókutatással kapcsolatos konferenciájára
2018. 09. 24.
Folytatódik a Pilla a tokban előadássorozat 2018 őszén is
2018. 09. 11.
Angol nyelvű online kurzus indul októberben: Alapvető digitális készségek múzeumi szakemberek számára
2018. 09. 11.
Megjelent Az év kiállítása 2019 díj pályázati kiírása
Magyar Múzeumok


2018. 10. 15.
Divattörténeti tanulmányok - Könyvbemutató a Kiscelli Múzeumban
2018. 10. 15.
Divattörténeti tanulmányok - Könyvbemutató a Kiscelli Múzeumban
2018. 10. 15.
Divattörténeti tanulmányok - Könyvbemutató a Kiscelli Múzeumban
2018. 10. 14.
Fotóhónap2018
Skanzen hírek


2018. 10. 11.
Mesterek oskolája a Skanzenben
2018. 09. 20.
Elindult a SkanzenBlog
2018. 07. 13.
Programok a nyári szünidőre a Skanzenben
2018. 05. 09.
Open air museums in Central-Europe. Developing museums and local communities in VisegrádGroups