belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

16+ Diákok buli előtt - sikeres programok

A "16+ Múzeumi találkozások - Diákok buli előtt" témakörrel idén is óvatosak voltak a múzeumok. Kevés, mindösszesen 37 programfélét szerveztek ebben a témában. A témakör látogatottsági adatai alapján mérsékelt sikerről számolhatunk be, ami jelzi, hogy a középiskolás réteg meghódítása továbbra sem egyszerű feladat. A programokat átlagosan 46 fő látogatta.

Azok a 16+ tematikában hirdetett programok voltak sikeresek, amelyeknél:

  • bevonták a diákokat a program szervezésébe
  • lehetőséget adtak a diákoknak az önkifejezésre – pl. kiállítás-rendezés
  • előzetesen felvették a kapcsolatot középiskolákkal

Néhány példa a 16+ korosztály sikeres megszólítására:

Bihari Múzeum – Berettyóújfalu: 319 fő

Program címe: Biharban alkotunk I és II. - Középiskolás diákok két kiállítása

A 2013-ban elindított kezdeményezés sikerén felbuzdulva a múzeum 2014-ben is „mini-kiállításokra” invitálta Bihar középiskolás korosztályát. A diákok a muzeológusok segítségével két alkalommal is rendezhettek több héten keresztül látogatható kiállítást saját fényképeikből, képzőművészeti alkotásaikból. Október 1-én fénykép, november 7-én pedig képzőművészeti kiállítás nyílt középiskolás diákok munkáiból a múzeum előadótermében. A diákok készítették el a kiállítást, szervezték a megnyitót és reklámozták a programot a városban, a járásban és az interneten is.

ÖTLET: diákoknak önmegvalósítás lehetősége – kiállítás-rendezés, az elmúlt évben sikeres program megismétlése

Tabáni Tájház – Szolnok: 137 fő

Program címe: Tabáni randevú

Az 1950-60-as években itt még szép, szinte tiszta falusias volt az élet, ám a városfejlődés és a közművek fejlesztése, az iparosítás megváltoztatta az itt lakók életkörülményeit is. A Tabáni randevú a régi tabániak életéről szeretett volna hírt hallani és azokat megőrizni, továbbadni a jövőnek. Öregek és fiatalok találkozójának megszervezése volt a cél, hogy összeköthessék a múltat a jövővel.

ÖTLET: rendhagyó közösségépítő program

Ludwig Múzeum – Budapest: 60 fő

Program címe: Input/output - művészetről fiatalokkal

A szervezők az esemény alatt összehozták a Big Diák és Ifjúsági filmfesztivál fiatal alkotóit, a Bródy Imre Gimnázium fotótagozatos diákjait, valamint a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Fővárosi Pedagógiai intézet gondozásában működő Gondolattúra a Ludwigban című műelemző versenyen részt vett diákokat. A Big Filmfesztivál néhány filmjét megnézhették az érdeklődők, utána beszélgethettek a filmekről az alkotókkal a fiatal műelemzők segítségével, majd megnyitották a Bródy Imre Gimnázium fotó tagozatos diákjainak az elmúlt időszakban a Ludwig múzeumról készült alkotásaiból rendezett kiállítást a gyermekfoglalkoztató kirakatában.

ÖTLET: közönség bevonása a programba, együttműködés más intézményekkel

Finta Múzeum – Túrkeve: 50 fő

Program címe: Kultúrparty

A Finta Múzeum november 7-én hosszabbított nyitva tartással várta a bulira készülő diákokat, akik szórakoztató tárlatvezetésen ismerhették meg az állandó kiállítást és kulisszatitkait. Ezenfelül tájékoztatást kaphattak arról, hogy a közösségi szolgálat keretein belül milyen jellegű feladatokat vállalhatnak az intézményben. A kulturális bemelegítést követően a résztvevők élményekkel feltöltődve vághattak neki az esti szórakoztató programoknak.

ÖTLET: kapcsolatépítés lehetősége, rendhagyó program