belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Gödöllői Királyi Kastély: EGY KASTÉLY TITKOS ÉLETE – avagy kiállítás-rendezés diákokkal, közösségi szolgálatként

Először készült időszaki kiállítás a gödöllői kastély azon időszakáról (1950-1990), amikor az épületben egymás mellett kapott helyet szovjetlaktanya, idősek otthona és honvédségi lakássor. A kastély szakmai irányításával egy csapat diák vállalta, hogy felkutatják ennek a 40 évnek a még fellelhető emlékeit és a korosztályuk számára is befogadható kiállítást rendeznek belőle.

A diákok a kutató, tervező és kommunikációs csoportban sokféle képzésben részesültek, s a megnyitóig összesen 1275 óra munkát fordítottak a projektre, sokan a közösségi szolgálat keretein belül. Munkájukkal a – közösségi média eszközein keresztül – nagy szimpátiát és erős támogatást váltottak ki a helyi lakosokból: sokan (40 tulajdonos!) támogatták a kiállítást tárgyakkal és történetekkel. A projekt fontos hozadéka még, hogy volt olyan diák, akinek a pályaválasztását határozta meg ez az élmény, volt, aki itt szerzett új barátokat, és többen a megnyitó után is tovább dolgoztak velünk: tárlatvezetőként, rendezvényszervezőként.

 

az Országos Közgyűjtemények Szövetsége által felajánlott Múzeumpedagógiai különdíjban részesült

LAUDÁCIÓ

A díjjal a közelmúlt történetének feldolgozását célzó példaértékű kezdeményezést ismerik el az értékelők. A 20. század második felének helytörténetét komoly kihívás korszerű módszerekkel és szempontokkal a látogatók számára is izgalmas és érdemi módon feltárni múzeumi kiállításban. A gödöllői projektben a kiállítás rendezési tevékenység diákokkal együttműködve, a nemzetközi szcénában is egyre erőteljesebben terjedő participatív megoldásokra építve zajlott. A generációk együttműködését hangsúlyozó, a személyes történetek értő feltárását vállaló múzeumi program mintaszerű megvalósítása közvetlen segítséget kínál a hasonló feladatokat vállaló múzeumok munkatársai számára. Gratulálunk a komplex és korszerű ismeretátadási technikákat eredményesen ötvöző program kidolgozóinak!

(írta: Kemecsi Lajos)

Fotó: Gödöllői Királyi Kastély