A kiadvány a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt A mi múzeumunk című múzeumi komponensének keretben jelent meg. Adaptálható múzeumi mintaprojektek megismerése céljából tekintse meg a mintaprojekteket kidolgozó mintaprojektgazdákkal illetve a mintarprojekt megvalósításban közreműködőkkel készített videóinterjút is! A mintaprojekt megvalósításában közreműködő Pató Mária múzeumpedagógus-osztályvezetővel készült interjúrészlet 19:10 - 19:51 között látható. További információ a mintaprojektről itt olvasható. |
Staféta füzetek 18. Közös(térben)ségben – Közösségépítés múzeumpedagógiai módszerekkel – A Damjanich János Múzeum mintaprojektje
Két múzeum összefogásával megvalósított mintaprojekt – az utazó kiállítás módszerét alkalmazva – a közösségek szerepének erősítését, a közösségek történetének megismertetését, öt hátrányos helyzetű kistelepülésen lévő iskola osztályközösségeinek és két település közművelődési intézményeinek bevonásával, a résztvevő intézmények vezetőinek és pedagógusainak múzeumi tanulási forma iránti érzékenyítésével valósította meg.
Szerző: Molnár Melinda és Pató Mária
Szakmai lektor: Káldy Mária
Szerkesztette: Boros Tünde
A kiadvány ITT tölthető le.
Kinek ajánljuk?
Helytörténeti, történeti gyűjteménnyel rendelkező múzeumok számára
Célcsoport
Általános iskola alsó- és felső tagozatos tanulói.
Milyen problémák, helyzetek megoldását segíti?
Saját lakóhely történetének, jelenlegi működésének megismerése, lokálpatriotizmus fejlesztése, identitás erősítése. Önismeret és a generációk közötti kapcsolat fejlesztése. Segíti a csoportban végzett munkát éppen úgy, mint a hatékony, önálló tanulás fejlesztését. Anyanyelvi kommunikáció, beszédkészség, szövegértésfejlesztése. Társas kompetenciák, fejlesztése.
Erőforrás igény
Településre jellemző tárgyak, tényanyagok, egyéb kutatási anyagok. Íróeszköz, felíró tábla, feladatlap. Események, személyek rögzítésére alkalmas eszköz. Humánerőforrás: Pedagógus, múzeumi szakember, múzeumpedagógus, helytörténész.
A projekt alkalmazott pedagógiai módszerei
Projektmódszer. Élménypedagógia. Innovatív közösségi, csoportmunka. Önálló kutatómunka végzése. Önálló tanulás kompetenciafejlesztés, Feladatorientált tanulói tevékenység. Kommunikációs készségek fejlesztése. Utazó kiállítás rendezésével megvalósuló múzeumpedagógiai módszerek innovációja.
Projektadatok
Megvalósító intézmény • Damjanich János Múzeum, Szolnok
Közművelődési intézmények • Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár, Besenyszög • Iskolai és Községi Könyvtár, Tiszasüly • Községi Művelődési Otthon és Könyvtár, Szászberek
Együttműködő köznevelési intézmények • Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Besenyszög • Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola, Szászberek • Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola tiszasülyi tagintézménye, Tiszasüly • Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Petrovay György Katolikus Iskola tagintézménye, Kőtelek • Petrovay György Katolikus Iskola, Nagykörű
Együttműködő felsőoktatási intézmény • Neumann János Egyetem, Gazdálkodási Kar, Szolnok
Közművelődési intézmények • Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár, Besenyszög • Iskolai és Községi Könyvtár, Tiszasüly • Községi Művelődési Otthon és Könyvtár, Szászberek
Mentorált intézmény • Vehiculum-Ház Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, Múzeumpedagógiai Tagintézmény Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézménye, Besenyszög
Megvalósítás ideje 2017. szeptember 1. – 2018. február 28.
Módszertani témakörök 1. A múzeumok felkészítése a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok kompetenciáinak fejlesztésére 2. A modern múzeumi interpretáció módszertana – gyűjtemények oktatási hasznosítása