belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Beharangozó: Közösségek Hete 2021

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat a közösségek ünnepe, melyet idén 5. alkalommal, 2021. május 10–16. között rendezünk meg. 

A felhívást ugyan csak márciusban tesszük közzé, de már most lehet készülődni az ország egyik legnépszerűbb rendezvénysorozatára, akár programszervezőként, akár látogatóként szeretnének részt venni.

 Beharangozó: Közösségek Hete 2021

Leendő programszervezők figyelmébe

Kik csatlakozhatnak programszervezőként?

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kulturális intézmények, civil szervezetek, települések és természetesen helyi közösségek (például baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, jótékonysági szervezetek, sportklubok és egyéb közösségek) jelentkezését várjuk.

Figyelem! A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a rendezvénysorozaton programszervezőként való részvétel megfelel a  pályázati felhívás 3.4.1.1. B.3. pontja szerinti közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok megvalósítása kötelezettségnek. Szeretettel várjuk Önöket is programszervezőink között!

 

Milyen programokkal lehet jelentkezni?

A rendezvénysorozat programszervezőitől olyan ötleteket, programokat várunk majd, melyek ráirányítják a figyelmet a közösségi kezdeményezésekre és a közösségekben rejlő értékekre. A jelentkezők szakmai és közönségprogramokat önállóan vagy közösen, a hét bármely vagy akár minden napjára is szervezhetnek. 

 

A rendezvény központi gondolata

2001 az Önkéntesek Nemzetközi Éve és 2011 az Önkéntesség Európai éve után Magyarország Kormánya 2021–et az Önkéntesség Magyarországi Évének nyilvánította. Ehhez szeretnénk mi is csatlakozni, tehát a Közösségek Hete kiemelt tematikája idén az önkéntesség lesz.

Ezen kívül a korábbi népszerű tematikák egyaránt megjelennek majd, mint például a Keressük értékeinket! – a helyi hagyományőrzés fényében, de választhatók lesznek különböző alkotó, sport, életmód és zöld témák is. 

 

Online térben és/vagy szabadtéren 

A jelenlegi járványügyi helyzetet figyelembe véve egyelőre online térben megvalósítható programokban gondolkodhatunk. Ugyanakkor bizakodunk, hogy időközben a korlátozások legalább részben feloldásra kerülnek, tehát célszerű úgy megtervezni a programokat, hogy azok szabad térben, személyes találkozással is megvalósíthatók legyenek.

Találkozzunk májusban a Közösségek Hetén, de addig is kérjük látogasson vissza a március folyamán frissülő Közösségek Hete honlapunkra!

Kapcsolódó cikkek
Kedvcsináló: Közösségek Hete kicsit másképp ! (2020. évi beszámoló)

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

26

KEDD

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben