belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Ajándék a frontról - karácsonyi kiállítás a Skanzentől

A karácsonyfa már az 1800-as évek elején megjelent a főúri otthonokban, a parasztság körében jóval később, csak a 20. század első felében terjedt el. Ebben a folyamatban a háborút megjárt katonák is fontos szerepet játszottak. Ajándék a frontról kiállításunk az első világháború emlékévében a karácsony cseppet sem békés körülmények közötti megünneplését mutatja be. Mindemellett az ünnephez kötődő tárgyakat, szokásokat is közelebb viszi a látogatókhoz.

Ajándék a frontról - karácsonyi kiállítás a Skanzentől

A november 28-án a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Skanzen Galériájában 15 órakor nyíló időszaki kiállítás megnyitójának meghívója itt érhető el.

15:00-17:00 A Kiállítás megnyitója

A vendégeket köszönti: Dr. Bereczki Ibolya – m.b. főigazgató

Köszöntőt mond: Kun Szabó István – vezérőrnagy

A kiállítást megnyitja: Tészabó Júlia – művészettörténész

A kiállításon közreműködik: Pénzügyőr Zenekar

A kiállítás 2015. február 25-ig látogatható a Skanzen téli nyitvatartási rendje szerint, szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között és hétköznapokon is megtekinthető 2014. december 3. és december 14. közötti időszakban 10 és 15 óra között.

Bővebben a kiállításról a Skanzen honlapján, itt és itt olvashat.

A kiállítás adventi kísérőprogramjairól pedig itt érhetők el információk.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben