belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Az isztanbuli Museum of Innocence nyerte el az Év Európai Múzeuma (Emya) díjat

A nyertes török múzeum, melyet Orhan Pamuk nemzetközileg elismert török író hozott létre a múzeummal megegyező nevet viselő regénye nyomán, az Európai Múzeumi Fórum Tallinban megrendezett éves gyűlésén vehette át az elismerést, Henry Moore Tojás című alkotását.

A társadalmi szerepvállalásra nagy hangsúlyt helyező Európai Múzeumi Fórum zsűrije elismerően szólt az isztanbuli múzeum fenntartható működési modelljéről és múzeumi ágazat számára megújító inspirációt és új paradigmákat nyújtó koncepciójáról:

„A gyűjtemény létrehozásánk pszichológiai folyamatába nyújt egészen radikális betekintést ez a múzeum, mely a műtárgyakon, mint metaforákon keresztül közvetíti az érzéseket, emlékeket és kultúrákat.”

A helyi közösség példaértékű bevonásáért járó Stilletto Díjat a svájci Saurer kamiongyártó cég járműveit és termékeit bemutató Saurer Múzeum kapta, melyet teljes egészében önkéntesek működtetnek.

A múzeum társadalmi szerepfelfogására összpontosító Kenneth Hudson Díjat a tavaly megnyílt rigai Žanis Lipke Emlékmúzeum érdemelte ki forgatókönyvírót, építészt, dizájnert és zeneszerzőt is bevonó partnerségi projektjével. A múzeum azoknak a lett dokkmunkásoknak és csempészeknek állít emléket, akik a rigai gettóban élő több mint 50 zsidó életét mentették meg a második világháború alatt.

További négy múzeumot részesített külön dicséretben a zsűri:
Lennusadam, Észt Tengerészeti Múzeum – Tallin, Észtország
Bildmuseet - Umeå, Svédország
Museo Nacional De Ciencia Y Tecnología (Muncyt), A Coruña, Spanyolország
Museo Occidens/Catedral De Pamplona, Pamplona, Spanyolország

A Holokauszttal és emberi jogokkal foglalkozó Kazerne Dossin Emlékközpont, Múzeum és Dokumentumközpont a belgiumi Mechelenből és a németországi Flossenbürgi Koncentrációs Tábor Emlékhely pedig azért részesültek együttes elismerésben, mert képesek volt nyitni a jövő felé, és új társadalmi kapcsolatokat kiépíteni.

Az Európa Tanács Múzeumi Díjat, melyet az Európa Tanács Parlamentjének Kulturális, Tudományos, Oktatási és Média Bizottsága ítélt oda, a Baksi Múzeum kapta meg a törökországi Bayburtból.

Forrás: www.museumsassociation.org