belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Összefoglaló a kezdeményezésről itt olvasható.

Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek múzeumpedagógiai programjai

Interjú Halászné Kapcsándi Szilviával a 2013-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjra pályázó programról.

A diákok hogyan fogadták az újfajta, kreativitást igénylő foglalkozásokat?

Hatalmas és töretlen lelkesedéssel! A gyerekek (a felnőttek éppúgy) imádnak alkotni. A múzeumi kreatív, alkotó foglalkozások olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel igazán meg lehet érinteni, fel lehet kelteni a mai diákok érdeklődését. Azáltal, hogy aktív részesei lehetnek egy-egy alkotó folyamatnak sokkal közelebb kerülnek az adott témakörhöz.

Egyháztörténet és egyházművészet is szerepel a programok között. Tapasztalataik alapján a mai fiatalok hogyan viszonyulnak az ilyen jellegű témákhoz?

Mivel ezek a témakörök a mai fiatalok érdeklődési körétől meglehetősen távol esnek, ezért fontosnak tartjuk, hogy ugyancsak színes, kreatív alkotó technikákat alkalmazva vezessük be a fiatalokat ezekbe a kicsit idegenebbnek tűnő témákba. A múzeumpedagógia ebben az esetben is számos lehetőséget ad arra, hogy ne csak „száraz információt közvetítsük”. A múzeumi térben történő alkotási folyamat (legyen az agyagtechnikával készült jelképet ábrázoló plakett, nyaklánc) a fiatalokat feloldja, nyitottabbá, érdeklődőbbé teszi.

Melyik foglalkozás bizonyult a legnépszerűbbnek?

Gyűjteményünk állandó kiállításai közül az egyiptomi témakör a legnépszerűbb. Ez az a kultúra, amely minden ember érdeklődését felkelti kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. Egy-egy amulett- vagy ékszerkészítés izgalmas feladat. Nálunk fontos alapelv, hogy az eredeti műtárgyakhoz hasonló alkotások szülessenek, s közben olyan technikákat is megtanítsunk a látogatóknak, mint például az antikolás, amit a későbbiekben is hasznosítani tudnak. Ugyanakkor hasonlóan nagy népszerűségnek örvend a mumifikálás alapanyagaival való ismerkedés is, ami minden érzékszervre ható, ugyancsak nem mindennapi lehetőség.

A pedagógusoktól milyen visszajelzések érkeztek, milyen tapasztalatokról számoltak be a programokkal kapcsolatban?

Örömmel mondhatom, hogy a részvevő diákok és pedagógusok is egyöntetűen pozitív visszajelzésekkel „tüntették ki” múzeumpedagógiai programjainkat és újfajta kezdeményezéseinket (foglalkoztató füzetek, mesekönyv, stb.) A gyerekek hétről-hétre egyre lelkesebben jöttek a mindig valami újat, valami különlegeset tartogató alkalmakra. Az iskolában gyakran beszélgetnek a múzeumban hallottakról, szívesen és büszkén viselik a saját kezük által készített, különleges darabokat. A múzeumpedagógiával összekötött alkalmak sokkal színesebbek, mozgalmasabbak a hagyományos tárlatvezetésnél, s így a múzeumi látogatás valóban élménnyé válik. Ezeket az iskolai tananyagban tanult témaköröket sokkal hatékonyabban és maradandóbban tudjuk bemutatni, mint az iskolában.