belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A március 12-én nyíló kiállítás megnyitójának meghívója itt érhető el.

Kallós Zoltán életművét összegző kiállítás nyílik a Skanzenben

Mit jelent egy ember életében, ha Választúra születik?

Választúra átvitt értelemben, amikor a magyar népi kultúra megőrzése melletti kiállás a kérdés, Válaszútra, Erdélybe, Kolozsvár mellett egy kis faluba, ahol a levegővel szippantja magával az ember az anyanyelve, zenéje, tánca szeretetét, népe melletti kitartását. Válaszút, az az apró magyar település, ami 20 éven belül két óriás tálentumnak lett bölcsője, Wass Albertnek és Kallós Zoltánnak.

Ki is Kallós Zoltán?

Kutató, gyűjtő, a szó legnemesebb értelmében: tanító? Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte.

Kallós Zoltán kutatásai során nem idegenbe ment, azok között kutatott, akik között felnőtt. Kodály Zoltán által is számára hivatásként adott népzenekutatás élete során nem volt egyszerű. A sikeres munkavégzéshez Kodálytól egy Loewe Opta típusú magnetofont, kapott, amit számos magnetofon követett a hatósági elkobzások következtében.

Kallós Zoltán, aki kaput nyitott ki

„… kaput nyitott ki, amelyhez csak neki volt kulcsa”. E szélesre tárt kapun át vált megismerhetővé, tudományosan feltárhatóvá, megőrizhetővé és a legszélesebb körben újraélhetővé az a tudás, ami nélküle talán nyom nélkül elmúlt volna. Kallós Zoltán választott útját kívánjuk útitársaival együtt látogatóink elé tárni.

Kallós Zoltán életművét összegző kiállítás nyílik a Skanzenben

"Indulj el egy úton…”

A Skanzen új időszaki kiállítása Kallós Zoltán nyomán "indul el egy úton", melynek során kiderül miért is ismerünk moldvai népdalokat, hogyan is estek a népzenével szerelembe a táncházmozgalom elindítóit, honnan tudjuk miként énekelték ki balladák által az emberek bánatukat, gondolataikat és miként lehet egy néprajzkutató, muzeológus, tanító, népzenész, egy közösség reménye.

A látogatók útjuk során nem lesznek egyedül. Ahogy Kallós Zoltánt számos útitárs segítette, úgy a tárlatban szavaik nyomán a látogatók találkozhatnak többek között Korniss Péterrel, Sebők Zoltánnal, Martin Györggyel.

Az Indulj el egy úton… Kallós Zoltán életmű-kiállítás és a Kamerával a kézben – Válogatás Kallós Zoltán erdélyi fotóiból című kiállításaink a Skanzen Galériában és bejárati épületünk Pont Itt Galériájában 2015. március 13-tól szeptember 13-ig látogathatóak.

A kiállítás márciusban hétköznap keddtől péntekig 10-től 16-ig, hétvégén pedig a téli nyitva tartás keretein belül 10 és 16 óra között látogatható.

A Felső-Tiszavidék tájegység Sonkádi csűrje 2015. április 5-étől a válaszúti népzenei és néptánc táborok hangulatát idéző Tánccsűrré alakul át.

Fedezze fel, ismerje meg kiállításainkat! Jöjjön el, próbálja ki a mezőségi táncokat, énekeljen velünk!

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben