belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Viszlát 2065-ben! Különdíjat nyert a Rétközi Múzeum a Nagy Rajzolás időkapszulás programjával

A The Big Draw Awards 2014 díjra pályázók igencsak izmos mezőnyében sikerült előkelő helyen végeznie a Rétközi Múzeumnak egy általa indított Nagy Rajzolás programmal, mely Az idő zugai – kisvárdai pillanatképek múltból, jelenből, jövőből címet viselte, és a Múzeumok Őszi Fesztivája keretében került megrendezésre 2014 őszén a Nagy Rajzolás aktuális, It’s Our World témájához kapcsolódva.


Kisvárda négy műemlék épületét: a várat, a katolikus templomot, a könyvtárat és a zsinagógát rajzolhatták le a program résztvevői, az épületek jövőjét körüljáró rajzokból pedig kollektív alkotás született, melyet 50 évre időkapszulába helyeztek a tavalyi Nagy Rajzolás lezárásaként. A Rétközi Múzeum által megvalósított program bővebb leírása itt érhető el, az eseményt megörökítő fotók pedig itt.

Viszlát 2065-ben! Különdíjat nyert a Rétközi Múzeum a Nagy Rajzolás időkapszulás programjával

A kreatív ötlet annyira elnyerte a Big Draw angol zsűrijének tetszését, hogy a Kisvárdán található múzeumnak úttörő díjat (Trail Blazers) ítélt oda, melyet május 18-án a londoni Painters Hallban tartandó nemzetközi díjátadó ünnepségen vehetnek át a nyertesek.

A zsűri tagjai Sue Grayson Ford, a Campaign for Drawing igazgatója, Caroline Marcus, a Caroline Marcus Társaság igazgatója, Henry Ward művész, író, pedagógus, Sally Manser, az ROH Bridge Programme vezetője és Ian Thompson, a Londoni Művészeti Egyetemen Iskolákkal zajló partnerkapcsolatok program vezetője voltak.

Az elismerés értékét tovább növeli, hogy 2014-ben világszerte rekordot döntött a kapcsolódó programok és résztvevők száma: 26 országban több mint 1000 szervezet bonyolított le 1800-nál is több Nagy Rajzolás eseményt, melybe összesen 414 ezer ember kapcsolódott be.
A nyertesek listája ide kattintva érhető el.

A Rétközi Múzeum által elért kimagasló eredményhez a Múzeumok Őszi Fesztiválját koordináló Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ is gratulál!

A pályázatot évente kiíró Campaign for Drawing rövidesen nyilvánosságra hozza, hogy 2015-ben milyen központi témát javasol a szervezőknek, akik már április 23-tól kezdve regisztrálhatják idén októberben megvalósuló Nagy Rajzolás eseményüket.