belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Laczkó Dezső Múzeum: Múzeumi Vizuális Tanoda

A tehetséggondozó műhelymunka során 13 fiatal, 34 alkalommal alkotott együtt a Tanulmányi Raktárban. Alkotó csoportként hozták létre egyedi, gyűjteményi műalkotások parafrázisait, közösen rendeztünk kiállítást, és megismerkedtek kortárs képzőművészekkel. Kezdetben a műgyűjtés, műkereskedelem világával ismerkedhettek meg. Aukciós társasjáték során a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében lévő művekre licitálhattak a csoportok. Ezek után rátértünk a festészeti műfajok megismerésére, kiemelve a gyűjtemény legszebb tájképeit, csendéleteit, zsánerképeit ismerkedtek meg a festészeti témákkal és önmagukkal is. Technikai órákon festészet, grafika, sokszorosító grafika, majd az iparművészet és társművészetek kerültek sorra. Mivel a Laczkó Dezső Múzeum igen jelentős restaurátori központ, fontosnak tartottuk ezt a területet is bemutatni műhelylátogatások mentén. Év közben Jáger István grafikai műhellyé varázsolta a raktár oktató termét, majd Nagy Lajos fotóművész rendezett be fotólabort. Tarczy István valódi műteremben látott vendégül minden tanodást, ahol közös alkotásra is sor kerülhetett. Végül előkészítettük, és installáltuk saját kiállításunkat.


Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben