belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

„Segítő diákok”

A pályázat célja: azon jó példákat bemutató pályaműveket közzététele, amelyek elősegítik az iskolai közösségi szolgálat bevezetését és megvalósítását, illetve azok széles társadalmi körben való megismertetését.

A pályázat során összegyűjtött, majd értékelt és közzétett alkotások segítsék megismertetni a közösségi szolgálat alapvető céljait, szemléletét, egyénre és társadalomra gyakorolt hatását.


A pályázók köre:

„A” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola tanulói jogviszonnyal rendelkező diákja(i), akik iskolai közösségi szolgálatot végeznek.

„B” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola koordináló pedagógusa, illetve osztályfőnöke.

A pályázat kategóriái:

„A” kategória: A középiskolákban nappali képzésben tanuló diák(ok) által készített 2-4 perces film, videoklip.

„B” kategória: A középiskolákban az Iskolai Közösségi Szolgálat programot koordináló pedagógus(ok), osztályfőnök(ök) által a megvalósított (megvalósuló, folyamatban lévő) program 2-3 oldalnyi szöveges-képes ismertetése.

Jelen pályázati felhívásra egy pályázó csak egy kategóriában pályázhat, de egy kategóriában több (maximálisan 3 db.) pályázat is beadható.

A pályázat szakmai követelményei

A bemutatott pályaművekben kapjanak szerepet az alábbi szakmai elvek:

Szociális kompetenciák fejlesztésének megvalósulása tapasztalati tanulás útján.

A kettős cél elve: egyszerre kell a szolgálatjellegnek és az élménypedagógia alapú tanulásnak megvalósulnia.

A kölcsönösség elve: A segítő és a segítségre szoruló között partnerség, együttműködés, elfogadás teljesül, adott esetben a helyi közösség tagjaival való közös tevékenység során is.

A pályamunkák díjazása

„A” kategóriában:

A legsikeresebb diák pályázók számára az OFI értékes könyv- és ajándékcsomagot, az evopro Kft. 3 db digitális fényképezőgépet; az OTP Bank Nyrt. 10 db kulacsos hátizsákot ajánl fel.

„B” kategóriában

A legsikeresebb tanári pályázók díjazására az OFI értékes könyv-ajándékcsomagot, az evopro Kft. 20 db pendrive-ot; az OTP Bank Nyrt. pedig 10 db Capuccino szettet ajánl fel.

Mindkét kategóriában a pályázók elismerő oklevélben részesülnek.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. január 08. 24.00 óra


A teljse pályázati anyag megtekinthető itt.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

27

SZERDA

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben