belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria: SZÉPMŰ PROJEKT – TELEKOM felsővezető fejlesztési tréning

Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria: SZÉPMŰ PROJEKT – TELEKOM felsővezető fejlesztési tréning

A Magyar Telekom, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös projektje egy világviszonylatban is egyedülálló kezdeményezés a múzeumi és az üzleti szféra együttműködésére. A Magyar Telekom felsővezetői (vezérigazgatók, 40 fő) egy 4 hónapon át tartó tréningen vettek részt, aminek az volt a célja, hogy az átalakulóban lévő Szépművészeti Múzeum számára látogatói élményt fejlesztő ötleteket találjanak ki. A résztvevők 5 csoportban dolgoztak. A 2014. februári nyitóesemény után március folyamán minden csoport eltöltött egy-egy napot a múzeumban, amelynek része volt egy két órás interaktív, múzeumpedagógiai foglalkozás a múzeumokról általánosságban, a Szépművészeti Múzeumról, annak történetéről, adottságairól és a látogatói élmény természetéről. Ezután az „alapozás” után minden csoport meglátogatott egy-egy európai nagyvárost (Madrid, London, Párizs, Amszterdam és Berlin). Ezeken a helyszíneken múzeumpedagógusok vezetésével azokat a múzeumokat keresték fel, amelyek a közelmúltban újultak meg és jó gyakorlataik példaként szolgálhatnak a Szépművészeti számára is, vagy olyan nagy múltú intézményeket (Prado, d’Orsay), amelyek mintaként szolgálhatnak a hazai múzeumoknak. Hazatérésük után egy közös, irányított brainstorming keretében osztották meg egymással az ötleteiket, majd az egyre határozottabb formát öltő koncepcióikat és konkrét ötleteiket fókuszcsoportok segítségével tesztelték. Ezután következett a záróesemény, amikor a Telekom és a múzeum munkatársai, illetve egy szakmai zsűri előtt mutathatták be a végleges terveiket.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben