belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Topolya Község Múzeuma: R500

A reformáció 500. évfordulójára létrehozott kiállítás és múzeumpedagógiai programjai a látogatók minden korosztályát megcélozták. A legfiatalabbaknak, a gyermekeknek tárlatvezetéssel egybekötött képzőművészeti foglalkozást, valamint szelfiversenyt tartottunk a tárlat műtárgyaival. Animációs rajzfilmmel igyekeztünk a reformáció kezdetét, Luther Márton 95 tételét megértetni a gyermekekkel. A fiataloknak animációs film készült a reformáció képzőművészetéről, amelyet a kiállításban és az internet virtuális terében is néztek. Nemzetközi filmpályázatunkra jelentkeztek fiatalok, mely pályázatnak a témája a köztünk élő újítók voltak.

A gyermekek és a fiatalok előszeretettel használták a kiállításban és otthon is az R500 virtuális túráját, mely által nemcsak archiváltuk a kiállítást, hanem 360 fokban elérhetővé tettük az utókornak is. A felnőtteket tudományos és ismeretterjesztő előadásokra, koncertekre vártuk a reformáció témájában: vallástörténetről, irodalomról, történelemről értekeztek az előadók, a korabeli zeneirodalmi gyöngyszemeit hallhatta a közönség.


Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben