belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Együtt tenni jó! - Téglás

Téglás Téglás

A Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény Együtt tenni jó! című mintaprojektje a szervezet hosszú, sokrétű munkájának eredményét mutatja fel, összegezve azon folyamatokat, és helyi lehetőségeket, amelyeken keresztül egy kis közösségtől elindulva, tudatos közösségépítő munkával egy település teljes lakossága elérhető, érdekeltté tehető.  Mindez olyan helyi szervezetek, partnerek bevonásával valósulhatott meg, amelyek a közművelődési tevékenységen kívül, egyéb funkciókkal és más-más célközönséggel rendelkezve ugyan, de szervesen illeszkedhettek a projekt tematikájához, céljaihoz.

Téglás Hajdú-Bihar megye északi, urbanizáltabb részén, Debrecentől északra 21 km-re, Nyíregyházától 26 km-re, délre fekszik.  A mai város területén a legrégebbi emberi településre utaló leletek i.e. 2000-ből származnak. Az Árpád-kori település a XII-XV. század között virágzó falu képét mutatta, és a történelem századainak viharai között is mezőgazdasági jellegű település volt.
Ezt a jelleget változtatta meg alapvetően 1952-ben a Hajdúsági Iparművek (HIM) Téglásra való telepítése, és tette ipari arculatúvá. A gyár több mint 3500 dolgozót foglalkoztatott, (legnagyobb részük helyi lakos volt), támogatta a város kulturális- valamint sportéletét, területén saját művelődési házat épített, szakszervezeti könyvtárat működtetett és az intézményben megvalósuló tevékenységekbe bevonta a városlakókat. A korábban mezővárosból 1970-ben nagyközség lett, majd egy ideig a szomszédos Hajdúhadházzal -Hajdúhadháztéglás néven – egyesült, immár városi rangú településként. A „kényszerházasságot” 1990-ben népszavazás szüntette meg, majd egy évvel később Téglást Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság akkori elnöke várossá nyilvánította.

Együtt tenni jó! mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Együtt tenni jó! mintaprojekt kisfilm (rövid)

Együtt tenni jó! mintaprojekt kiadványa