belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Közösségek Hete

FIGYELEM!

A 2020. május 11-17-re tervezett Közösségek Hete országos rendezvényt a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre elhalasztjuk.

Megértésüket köszönjük!

 

Közösségek Hete   Közösségek Hete   Közösségek Hete

A Cselekvő közösségek projekt részeként a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indított közösségépítő kezdeményezés a társadalmi, ezen belül a helyi összetartozást kívánja erősíteni.

 

Az egyhetes rendezvénysorozat évről évre május második hetében nyújt lehetőséget az önkormányzatok, a közművelődési intézmények, a civil szervezetek valamint a lakosság számára, hogy a helyi együttműködések bemutatkozhassanak, és új partnerségek szülessenek. A Közösségek Hete programsorozat kiemelt hangsúlyt fektet a közösségek megtartó erejére, valamint a településeken élő különböző helyzetű és életkorú lakosok iránti felelősségvállalás és az összefogás jó példáinak bemutatására.

A Közösségek Hetéhez önkormányzatok, kulturális intézmények, illetve a hozzájuk köthető baráti, amatőr művészeti, alkotó, olvasó és egyéb csoportok, valamint civil szervezetek csatlakozhattak programjaikkal. A szervezők előre meghatározott tíz tematika mentén valósíthatták meg rendezvényeiket. Mindezek tükrében az elmúlt három évben többek között szakkörök, ismeretterjesztő programok, klubtalálkozók, kézműves foglalkozások, zenés, gasztronómiai, kulturális és sportrendezvények, illetve túrák, valamint vetélkedők, flashmobok jöttek létre a Közösségek Hetén.

A rendezvénysorozat bevezető évében a kulturális intézmények, szervezetek, közösségek olyan programokkal csatlakozhattak, amelyek ráirányítják a figyelmet a közösségi kezdeményezésekre, a közösségekben rejlő értékekre, az intézményekben működő közösségek tevékenységeire, és közösségépítő erejükre. A résztvevők több mint 320 településről közel 900 programot regisztráltak. Az eseményidőpontok száma megközelítette az 1400-at. A rendezvénysorozat közösségi oldalán több mint 600 poszt, országszerte közel kétórányi televíziós műsor, háromórányi rádiós anyag, illetve több száz cikk jelent meg az eseményekhez fűződően.

A második évben a közös tervezés és cselekvés volt a rendezvénysorozat fő irányvonala. A résztvevőket közösségi akciókra, vagy egy jó ügy érdekében végzett közös tevékenységre ösztönözték. A felhívásra közel 550-en regisztráltak, összesen több mint 800 programmal. A résztvevő települések száma csaknem félszázzal növekedett, majdnem 380 helységet érintettek az események. Harmadjára megújult programstruktúra várta a jelentkezőket. A központi gondolat az esélyegyenlőség volt, amelynek jegyében a hátrányos helyzetben lévőket összefogó közösségeket is megszólította a rendezvénysorozat.

2019-ben pedig közel 400 helység adott otthont a Közösségek Hete rendezvényeinek, a résztvevő települések száma már hetvennel haladta meg az első évben csatlakozókét. A Közösségek Hete rendezvény az elmúlt három évében országszerte közel ezer települést, és ennél sokkal több közösséget mozgatott meg. A kezdeményezés hagyományteremtő folyamatot indított el.

A Közösségek Hetéről bővebben a www.kozossegekhete.hu oldalon tájékozódhatnak.