belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

„Vándorló Bográcsok”- kulturális és gazdasági együttműködés a Törökszentmiklósi Járásban – Tiszatenyő

Tiszanána Tiszanána

Tiszatenyő kezdeményezésére 2010-ben indult útjára a Vándorló Bográcsok Találkozója rendezvénysorozat, amelynek legfőbb üzenete  a térségi összetartozás, az egymás értékeinek megismerése, a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. A minden évben másik térségi településen megrendezésre kerülő program résztvevőinek lehetőségük van a bemutatkozásra. Ennek egyik formája a helyszínen felépített „udvarházak” adott településre jellemző berendezése, a másik pedig a településekről érkezett előadók (citerások, néptáncosok, modern táncosok, népdal körök, mesemondó iskolás gyerekek, stb.) nagyszínpadi fellépése. A találkozókon rend szerint megmérettetnek a települések, elsősorban a bográcsban készített ételeikkel, de  díjazzák a legfinomabb süteményt, a legszebb udvarházat és a legvidámabb csapatot is.

A rendezvénysorozatban a járás települései: Törökszentmiklós, Fegyvernek Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Kengyel, Kuncsorba, Örményes és a Vándorló Bográcsok Találkozójának meghívott vendégtelepülése, Szajol vesznek részt.

A hat települést magába foglaló, közel 37 000 fős térség járási székhelye Törökszentmiklós.  Az  infrastrukturálisan jól felszerelt várost nagyságrendileg Fegyvernek követi, amely jelentős kulturális intézményi- és civilszervezeti aktivitással-, míg Tiszapüspöki és Kuncsorba mélyen gyökerező hagyományokkal rendelkezik. Kengyel, Örményes és Tiszatenyő fiatal települések, 1950-ben váltak önállóvá. A helyi identitás megerősítése azért különösen fontos a fiatal- néhány generációs településeken, hogy kialakuljon a közösségi megtartóerő. Már fiatal településként is összegyűlt az átadható megtartó tudás, figyelmet fordítva a szabadidő eltöltésére, a természeti környezet megismerésére, a helyben is kiteljesíthető életminőségre.  A Járás, mint települések együttese kulturális gyökerei és rokoni- családi hálózata révén szerves egységet alkot. A járási székhely közlekedési csomópont és átszállóhely, a helyi gazdasági élet mozgásai, a szolgáltatások közeli elérhetősége, a tanulás és az iskolán kívüli külön-foglalkozások lehetőségei, a teljesebb értékű kulturális ellátottság, a könyvtári szolgáltatás értéke ma is kiemelt szerepét jelöli a városnak, szoros kapcsolatot alakítva ki vidékével. Törökszentmiklóson négy általános iskola, egy zeneiskola, egy gimnázium, egy szakközépiskola és egy szakképző iskola működik. A járás kistelepülései természetes környezetüket jobban megőrizve, ma alkalmasabbak a rekreációs célpontok kialakítására a városiak számára. Az élhető vidék, átlátható, befogadható és befogadó közege lehet a teljes értékű mindennapoknak.

Vándorló bográcsok mintaprojekt kisfilm (rövid)

Vándorló bográcsok mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Vándorló bográcsok mintaprojekt kiadványa