Lengyelországi élmények
A varsói tanulmányút volt az első repülőgépes út. A csoport fegyelmezetten vette az akadályokat oda- és visszafelé, a transzfer pontos és megbízható volt. A belvároshoz közeli szállodából nem volt nehéz a közlekedés. Az utazási iroda az utolsó pillanatban talált egy varsói, magyarul beszélő idegenvezetőt, aki elég jól tudott magyarul a napi ügyek intézéséhez és jól tájékozódott a városban, így nekem tényleg csak fordítanom kellett. Marta Suchańskának hála a városból is sokat láthattunk, minden pillanatot ki tudtunk használni.
Az első nap programja egy problémával indult: lekéstük az első találkozót, a Balassi Intézetben a műfordító nem tudott megvárni bennünket. Telefonon és utólag e-mailben elnézést kértem tőle és az Intézet kulturális titkárától, Keresztesi Gáspártól, aki nagyon sokat segített a program összeállításába, de sajnos vele sem tudtunk találkozni, mivel hirtelen haza kellett utaznia Budapestre.
A csoportnak így, a megérkezés után, bőven volt ideje a bemutatkozásra, ismerkedésre, majd időben érkeztünk a Czuly Barbarzynca [Gyengéd Barbárok] irodalmi könyvesbolt-kávéházba. A könyvesbolt tulajdonosa, a Hrabal-rajongó Tomasz Brzozowski hosszan beszélt a könyvesbolt anyagi helyzetéről és a nehézségekről, továbbá a színházzal és közösségi hellyel való együttműködésről. Könyvkiadóként rengeteg kortárs szerzőt – köztük magyarokat – ad ki, a magyar írok könyveit be is mutatta a csoportnak. Volt, aki csalódottan vette tudomásul, hogy az irodalmi kávéháznak nincs saját, állandó közössége, és nem is törekszik arra, hogy legyen.
A második nap volt a legsűrűbb és legfárasztóbb. Reggel a varsói Néprajzi Múzeumban [Państwowe Muzeum Etnograficzne w Warszawie] Monika Buczek múzeumi menedzser fogadta a csoportot. Ismertette a múzeum programjait, múzeumpedagógiai tevékenységét, amit azután személyesen is megtapasztalhattak a résztvevők. Az úgynevezett Gyermekmúzeum részlegben méhészetről szóló időszaki kiállítás volt látható, ahol a gyerekek – és a tanulmányút résztvevői – számtalan dolgot kipróbálhattak, ruhát próbálhattak, játszhattak, kézműveskedhettek. Volt, aki az időszaki kiállításon hiányolta az ideológiai elköteleződést, a hangsúlyozott politikai korrektséget pedig elhibázott iránynak tartotta, másoknak éppen ez tetszett.
Az Etnográfiai Múzeumból a még csak tervezett Lengyel Történelmi Múzeum [Museum Historii Polski] irodájába látogattunk, ahol a jövendőbeli intézmény három munkatársa mutatta be nemcsak az intézmény épületének és állandó kiállításának tervét, hanem a tervezés folyamatát is. Az új múzeum, mely egy volt orosz erőd helyén épül, szimbolikus jelentőséggel is bír és városrehabilitiációs szerepe is lesz. A múzeum igazgatóhelyettese, Piotr Podgórski sokat beszélt arról, hogy bár próbálják párhuzamosan, együttműködve tervezni az állandó kiállítást és magát és az épületet, de ez rengeteg nehézséggel jár. A múzeumépítkezés éppen csak megkezdődött, de a múzeumpedagógusok már programokat: többek között városi sétákat szerveznek iskolás osztályoknak, gyerekes családoknak és felnőtteknek. A múzeum honlapján (http://muzhp.pl/en) már most izgalmas források, fényképek és adatbázisok találhatók.
A Lengyel Történeti Múzeum irodájából továbbindultunk a varsói Városi Könyvtárba [Biblioteka Publilczna m.st. Warszawy], amelynek működése, szerepe a budapesti Központi Szabó Ervin könyvtáréhoz hasonló. A könyvtárat 1907-ben alapították, 1945-ben a visszavonuló német katonák felégették, de mára nemcsak újjáépült, de az ország egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkezik. A helyreállított régi utcai front mögött a legmodernebb igényeket kielégítő könyvtár épült az Európai Unió támogatásával. Az intézményt Dr. Agnieszka Joanna Strojek, a könyvtár igazgatóhelyettese mutatta be.
A világos „üvegdoboz” nemcsak gyűjteménye miatt rendkívüli, hanem azért is, mert bár a közösségépítés nem kiemelt törekvése a könyvtárnak, de nagyon fontosnak tartják, hogy ez a hely valóban a „harmadik tér” legyen, ahol a használók majdnem otthon érezhetik magukat. Az egyik emeleti szinten, ahonnan az egész könyvtár belátható, hatalmas közösségi teret alakítottak ki, óriási puha ülőpárnákkal, asztalokkal. Az áram és internetszolgáltatás itt is magától értetődő. A könyvtár másik különleges helyisége a növényfal előtti tér, ahol hamarosan egy kávézót fognak kialakítani. Szívmelengető volt, hogy itt is összegyűjtötték számunkra a lengyel fordításban megjelent magyar könyveket.
A harmadik napot a lengyelországi zsidóság történetét bemutató POLIN múzeumban töltöttük. E tematikus, másnéven narratív múzeum állandó kiállítása a lengyel zsidóság 1000 éves történetét mutatja be. A hosszú tervezési időszak után 2007-ben volt az alapkőletétel a Muranow-kerületben, az egykori gettó (és a gettófelkelés-emlékmű) szomszédságában. Két finn építész: M. Mahlamaki és I. Lahdelma tervezték a világos, nagy üvegfelületű épületet, melynek megjelenése szándékosan eltér a szürkés betontömböket formázó berlini és jeruzsálemi holokauszt-múzeumoktól, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez nem egy holokauszt múzeum, noha természetesen a lengyelországi holokauszt története is szerves része a kiállításnak. Ezt már az is bizonyítja, hogy a múzeumot 2013. április 19-én, a varsói gettófelkelés 70. évfordulóján adták át.
A hatalmas állandó kiállítást magyarnyelvű audio-giude segítségével néztük meg, melynek elkészüítését a varsói Balassi Intézet is támogatta. A múzeum 1000 év történetét, vagyis a középkori megtelepedéstől 1968-ig mutatja be a lengyelországi zsidóság életét legkülönfélébb módszerekkel és eszközökkel. A múzeum, a hagyományos tárgybemutatás helyett, egy történetet beszél el. A nézőket számtalanféle benyomás éri, érzelmileg senki sem tudja kivonni magát. Maga a kiállítás, annak kivitelezése és tartalma mindenki számára meghatározó élmény volt annak ellenére, hogy néhány csoporttag árgus szemekkel kereste a hibákat.
A kiállítás megtekintése után Malgorzata Waszczuk vezető múzeumpedagógus bemutatta a múzeum történetét, programjaikat és beszélt az intézmény sajátos finanszírozási módjáról, vagyis arról, hogy részben állami pénzből részben pedig civil adományokból épült a múzeum illetve készülnek az időszaki kiállítások ma is.
A múzeum egyik önkéntesével is találkozhattunk. A középkorú férfi, aki korábban egy multinacionális cégnél dolgozott, jelenleg heti 1-2 alkalommal önkéntesként vesz részt a múzeum munkájában. Ő elsősorban fogyatékkal élőknek segít a múzeum területén illetve a múzeum programjain. Az önkénteseknek képzéseken és továbbképzéseken kell részt venniük, tevékenységüket pedig írásos szerződés szabályozza. Jó munkavégzés esetén a múzeum referenciát ad. A jelenlévő önkéntes elmesélte, hogy ő többek között egy látáskorlátozott által vezetett tréningen vett részt, majd a végén ő is végigjárta a kiállítást bekötött szemmel. Hogy miért jó itt önkéntesnek lenni? Az előadónk azt mondta: a múzeum megváltoztatta az életét. Élvezi a közeget, a másfajta tevékenységet, ráadásul a múzeum által rendezett különleges kulturális programokra nemcsak bejuthat, de találkozhat olyan különleges művészekkel is, mint például Martha Argerich.
Önkéntesnek 14 éves kortól lehet jelentkezni, középiskolásokat szívesen fogad a POLIN. Az önkéntesek a múzeum életének rendkívül sok területén tevékenykednek, többek között ott ülnek az információs pultban, segítik a családi és kulturális programok szervezését és lebonyolítását; a zsidó hagyományokat, a héber vagy jidish nyelvet ismerők segítenek a családfakutató-központban, de vannak, akik múzeumi kérdőívezésben illetve azok értékelésében vesznek részt.
A POLIN egyik legnagyobb önkéntesekkel megvalósított projektje az Emlékezés Sárganárcisz-Napja. 2014-től (a megnyitás utáni évtől) minden év április 19-én, a varsói gettófelkelés évfordulóján, önkéntesek ezernyi sárganárcisz-kitűzőt osztanak szét Varsóban, más lengyel városokban, és ma már külföldön is. Az önkéntesek az utcán elmesélik a felkelés történetét a járókelőknek, hangsúlyozva, hogy ez, vallástól és nemzetiségtől függetlenül a közös történelmi múlt része. Ezen a napon a felkelés egyik utolsó túlélő parancsnoka, Marek Edelmanra is emlékeznek, aki haláláig minden évben sárga nárciszcsokrot helyezett a varsói felkelés emlékművére az évforduló napján. 2014-óta ezen a napon a tévébemondók is kitűzik a sárga nárciszt, ennek köszönhetően mára ez lett a varsói gettófelkelés közismert szimbóluma
2014-ben 500 önkéntes vett részt ezen a programon, és az ezt megelőző képzésen, 50000 papírkitűzőt és 80000 brossurát osztottak szét. 2017-ben az önkéntesek száma több mint 2000 volt!
A negyedik napon még eljutottunk az Otvarty Jazdów [Nyított Jazdów] nevű, Varsó belvárosában található különleges közösséghez, és ez volt a négynapos út legizgalmasabb programja. Ehhez hasonló kezdeményezéssel egyikünk sem találkozott még.
A Nyitott Jazdów egy belvárosi parkban lévő finn faházegyüttes. A faépületeket eredetileg a Szovjetunió kapta finn hadikárpótlásként a II. világháború után, majd 1945-ben Lengyelországnak adományozták. Körülbelül 50 faház épült fel Varsó közepén, ahol a fővárost újjáépítő hivatal dolgozói és tervezői kaptak átmeneti lakásokat. Már az 1960–70-es években elkezdődött a faházak bontása, de 2011-ben a városvezetés elhatározta, hogy kereskedelmi célú területfejlesztés érdekében lebontják az egész telepet. Társadalmi ellenállásnak és konzultációnak köszönhetően jelenleg közel 30 faházat használnak. Sajnos többsége felújításra szorul.
Az épületeket részben családok részben pedig civil szervezetek bérlik, és egy sajátos közösségi management irányít. A közös cél az épített és természeti környezet valamint a helyi hagyományok megőrzése. Fesztiválokat és konferenciákat szerveznek. Városi közösségi kerteket és méhészetet működtetnek, melyeket oktatással, előadásokkal, könyvkiadással és szakkönyvtár működtetésével népszerűsítenek.
A várossal közös társfinanszírozás valamint a közösségi menedzsment működtetése példaértékű, ám rendkívül sok nehézséggel jár.
A tanulmányút végére a résztvevők többsége úgy érezte, hogy bár egy az egyben átvehető gyakorlattal nem találkoztak, de sok új inspirációt kaptak, és ebből tovább tudnak majd építkezni saját jóval kisebb közösségükben. A programok során sokakban tudatosult, hogy Lengyelország mennyi szenvedésen és nehézségen ment keresztül, ugyanakkor mennyire törekszenek – például a narratív kiállításokkal – szembenézni saját múltjukkal.
