belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Regisztráció, jelentkezés és tervezet megadásának határideje:

2017. július 20.

Ötletek a programszervezéshez

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2017

(2017. szeptember 25. – november 12.)

A Múzeumok Őszi Fesztiválja programjainak szervezéséhez szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy minden egyes tematikához összegyűjtöttünk programötleteket, továbbá közreadjuk a korábbi években kiemelkedő eredményeket hozó programokat. Reméljük, hogy ez az ötlet-gyűjtemény inspirációként szolgál ahhoz, hogy az egyes múzeumok sajátosságaihoz igazítva újszerű, látogatókat vonzó programok szülessenek.

A 2017-es Múzeumok Őszi Fesztiválja jelmondata: „Az ajtó nyitva áll!”

Az idei fesztivál jelmondatával Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító munkásságáról kíván megemlékezni, tekintettel arra, hogy az írónő 2017. október 5-én, a Múzeumok Őszi Fesztiválja ideje alatt töltené be 100. életévét.

 

A Múzeumok Őszi Fesztiválja a kiemelt témával igyekszik a hazai irodalmat meghatározó jeles írók, költők múzeumokban őrzött hagyatékára, jeles tárgyaira felhívni a figyelmet. A nyitott ajtó több mint jelkép: a múzeumok a fesztivál alatt vendégségbe hívják mindazokat, akik nyitott szemmel és lélekkel, kíváncsisággal és érdeklődéssel fordulnak feléjük.

 

A rendezvény célja, hogy mind a szakma, mind a nagyközönség közelebb kerüljön a múzeumokhoz, mint az egész életen át tartó tanulás színhelyeihez, a múzeumokhoz, mint kutatási és tudásközpontokhoz, a múzeumokhoz, mint egy helyi közösség aktív életteréhez. A rendezvénysorozat célja ezen túl, hogy a helyi közösségek és a lakosság érdekes programok során megismerhesse települése, régiója kulturális színtereit. Egyfajta törekvés arra, hogy mindenkihez eljusson az üzenet; oly csodás korban élünk, amikor a művészet és kultúra mindenki előtt kitárja kapuit.

2017-ben összesen 11 központi témát ajánlunk, melyhez kapcsolódhatnak a múzeumok.

1. „Nyitott ajtó” – Pincétől a padlásig

ötletek a programszervezéshez:

A látogatókat betekintést nyerhetnek a múzeumi munka kulisszatitkaiba, lehetőség van az eddig ismeretlen vagy szokatlan múzeumi tevékenységek felfedezésére. A háttérben dolgozó szakértői gárda mesél munkáiról. Egyes tevékenységeket a látogató közönség személyesen is kipróbálhat, megtapasztalhat.

Miket rejthet egy múzeum pincéje, padlása? Milyen gyűjtemények bújnak meg a háttérben, hogyan kerülnek rendszerezésre, tárolásra az éppen ki nem állított tárgyak? A múzeumok milyen úton gazdagítják gyűjteményeiket?

Kulisszatitkok felfedezése fiataloknak: a látogatók elől elzárt tereket tárnak fel a közönség előtt – mindezt egy rejtélyes történettel körítve.

 

Sikeres Pincétől a padlásig programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2015: http://mokk.skanzen.hu/pincetol-a-padlasig-sikeres-programok2.html

2014: http://mokk.skanzen.hu/pincetol-a-padlasig-sikeres-programok1.html

2. A lámpás én vagyok – Tanárok Éjszakája

ötletek a programszervezéshez:

  • késő délutánból / estébe nyúló rendezvény, mely megszervezése előtt a programot szervező intézmények régión, városon belül egyeztetnek, ezáltal egy jól átjárható programkínálat jön létre a pedagógusok számára. (X Múzeum 1700órátóltól szervez 1815-ig programot, majd Y Múzeum 1800-1915 tart foglalkozást, végül Z Múzeum 1930-2030 közötti programjával zárja a napot). Az átjárható programok a programot szervező kulturális intézmények számára az együttműködés lehetőségét biztosítják, ráadásul így kiküszöbölhető a program elmaradása vagy elkerülhető az alacsony látogatottság is.
  • Városi vagy kistérségi “kul-túra”, melynek során a pedagógusok a különböző helyszíneken, különböző feladatokat megoldva pontokat gyűjthetnek. A csapatokat egy-egy iskola tanári gárdája alkothatná, így a térség pedagógusai, csapatépítő tréninggel egybekötve, vetélkedő jelleggel mérhetnék össze tudásukat.
  • Tanár-diák szerepcsere, diákok válnak a tanárok idegenvezetőivé.

Sikeres Tanárok Éjszakája programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016-ban: http://mokk.skanzen.hu/tanarok-ejszakaja-sikeres-programok3.html

2015-ben: http://mokk.skanzen.hu/tanarok-ejszakaja-sikeres-programok2.html

3. Óvodapedagógusok Napja

ötletek a programszervezéshez:

  • A résztvevő intézmények régión, városon belül egyeztetnek, ezáltal egy jól átjárható programkínálat jön létre az helyi pedagógusok számára (hasonlóan a Tanárok Éjszakájához).
  • Gyermekpszichológus, grafológus előadás (akár gyerekcsoporttal is érkezhet, az előadás ideje alatt a gyerekek rajzolhatnak, a műveket a program végén az előadás alapján közösen kielemzik)
  • Gyermekrajz elemző Workshop:

A kisgyerekek verbálisan nehezebben fejezik ki magukat, mert nem elég gazdag a szókincsük, nincsenek tisztában bizonyos elvont fogalmakkal. A rajzolás fontos feszültségoldó eszköz is egyben, elfojtott érzelmek és indulatok levezetésére szolgálhat. A rajztevékenység olyan tudatalatti tartalmakat hozhat elő, amelyet a gyermek sérelemként, szorongásként vagy akár túlzott örömként élt meg, amit nem tudott feldolgozni.

  • A gyermekrajzok világa szimbólumokban gazdag, csodálatos és őszinte. Tükrözik a rajzoló személyiségét, és tükröt tart elénk is, hiszen a gyermek olyannak lát és rajzol le minket, amilyenek vagyunk. A gyermekrajz elemzés révén tehát nemcsak gyermekről, hanem családjáról és önmagunkról is sokat tanulhatunk.

Sikeres Óvodapedagógusok Napja programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/ovodapedagogusok-napja-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/ovodapedagogusok-napja-sikeres-programok.html

4. Irodalmi találkozások a múzeumban

ötletek a programszervezéshez:

Jeles írókra, költőkre – így a száz éve született Szabó Magdára vagy a kétszáz éve született Arany Jánosra - emlékezve az irodalmat is egy központi témává emeltük. Az új programtípus Irodalmi találkozások a múzeumban címmel lehetőséget ad feltárni az irodalom és a múzeumok kapcsolatát. Akár kiállítási tárgyak kelhetnek életre történetekben, lírai szövegekben, akár ma alkotó írók költők jelenhetnek meg a múzeumi terekben, saját alkotásokat megszólaltatva, vagy magánemberként, de a műalkotások művészetekhez, kulturális értékekhez való viszonyukról megnyilatkozva.

 

5. Mesterek és alkotók

ötletek a programszervezéshez:

  • Egy-egy régi mesterség, foglalkozás összehasonlítása egy-egy modern technológiában működő, gépiesített megfelelőjével (telefonközpontos kisasszony – mai mobiltelefonok működési háttere, faesztergályos – szalaggyártás)
  • Betekintés egy kortárs művész képzeletbeli műhelyébe, ahol a látogatók megismerhetik az alkotás fázisait, kipróbálhatják, megfoghatják az eszközöket, mellyel a művész dolgozik.

A korábban Mesterségek nyomában néven megismert tematikai programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/mestersegek-nyomaban-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/mestersegek-nyomaban-sikeres-programok.html

 

6. Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! – Irodalmi (cool)túra

A program célja, hogy a múzeumok helyi közösségi életben vállalt szerepét erősítse, közelebb kerüljön a célközönségéhez azáltal, hogy rövid, közös kirándulásokat szervez a múzeum tágabb környezetében található kulturális örökségi helyszínek, építészeti gyöngyszemek, történelmi emlékek felfedezésére. A programmal erősíteni kívánjuk a múzeumok és településük kapcsolatrendszerét, a helyi múltról szóló ismeretek élményszerű és egyben egészségtudatos bővítését. Idén az irodalom is kiemelt szerepet kap a túra során. A felfedezőút elvezet neves irodalmi alakok emlékhelyeihez, szobraihoz, de csatangolhatunk irodalmi művek helyszínein, kicsit részeivé válva az alkotásoknak.

ötletek a programszervezéshez:

  • A felfedezőút elvezet neves irodalmi alakok emlékhelyeihez, szobraihoz, miközben számos titkot megtudunk az alkotó életéből.
  • Csatangolás irodalmi művek helyszínein, kicsit részeivé válva az alkotásoknak. A nagyobb beleélhetőség kedvéért a helyszíne(ke)n felolvasás az érintett műből. A történet alapján akár szerepjáték is megvalósulhat a helyszínen.
  • Kulturális geocaching: A geocaching igen népszerű a fiatalok körében, ezért ennek integrálása a tematikába megszólíthatja a fiatalabb korosztályt. A geocaching egy lehetséges megvalósítása, amikor egy lezárt ládikát (borítékot, kis dobozt) a programot szervező intézmény munkatársa elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely pontos koordinátáit (esetleg egy térképre berajzolja az adott pontokat). Ezt a kiindulási adatot feladatokba ágyazva feltöltheti a facebook oldalra, vagy feladatlapként kinyomtathatja, hogy a továbbiakban a játékosok ezek alapján megkereshessék a rejtekhelyet. A kincses ládában található egy jegyzettömb, egy íróeszköz és egy olyan, a múzeumhoz/gyűjteményéhez köthető feladat, ami alapján a játékos közelebb kerülhet a következő ládikához. A feladatsor megoldásának végére a játékosok ismeretei bővülnek a múzeumról, továbbá érdeklődésük is felkelthető egy adott múzeumi program, kiállítás iránt.)

Sikeres Sétálj, gyalogolj… programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/setalj,-gyalogolj,-bringazz-sikeres-programok3.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/setalj,-gyalogolj,-bringazz-sikeres-programok2.html

7. Utazó múzeum

ötletek a programszervezéshez:

Az utazó múzeum tematika célja, hogy a múzeum a saját épületéből kilépve mutatkozzon meg a célközönségének. Erre többféle lehetősége van:

Szomszédolás

  • Más településen található múzeummal csereprogram: a múzeum egy-egy gyűjteményi részletének, darabjának cseréje és bemutatása
  • Vándorkiállítások létrehozása, amelyek a Múzeumok Őszi Fesztiválja alatt járják a régiót, az országot.

Múzeum a bőröndben

  • Foglalkozások, mini kiállítások kihelyezése iskolákba, óvodákba, idősek otthonába, határon túli oktatási intézményekbe

Sikeres Utazó Múzeum programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/utazo-muzeum-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/muzeum-a-borondben-utazo-muzeum-sikeres-programok.html

8. 16 + múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban

ötletek a programszervezéshez:

A tematikán belül a múlt évben sikeresek voltak azok a programok, ahol a fiatalok körében népszerű szabadulós játékok mintájára a múzeumi gyűjteményhez kötődően érdekes, nyomozós csapatjátékot szerveztek, melyben nagy szerepe van a logikának és a kreatív gondolkozásmódnak. A program megtartására javasolt időszak: csütörtök, péntek délutánok, és az Őszi Szünet ideje, amikor a fiatalok sok szabadidővel rendelkeznek.

Sikeres 16+… programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/16-rejtely-a-muzeumban-sikeres-programok1.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/16-rejtely-a-muzeumban-sikeres-programok.html

9. Múzeumi Őszbúcsúztató

ötletek a programszervezéshez:

  • jeles naphoz kötődő rendezvények szervezése (Márton nap)
  • kiállításmegnyitók, művész-közönség találkozó megszervezése

Múzeumi Őszbúcsúztató programok a korábbi évekből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-oszbucsuztato-sikeres-programok2.html

2015: http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-oszbucsuztato-sikeres-programok1.html

10. Múzeumi Szünetelő - Programok az őszi szünetre

A program tavalyi év kiemelkedő sikere után idén is arra bátorítjuk a múzeumokat, hogy az őszi szünet idejére (2017. október 30. - november 3.) különböző gyermekeknek/iskolásoknak/családoknak szóló érdekes programokkal kedveskedjenek. Célunk a muzeális intézmények egymással összehangolt programjai, azaz egy átjárható programkínálat létrehozása egy-egy régión belül. Így megkönnyítve saját és más múzeumok munkáját is, az együttműködés nagyobb látogatószámot és turisztikai vonzerőt generálna az adott régióban.

A múzeumok a tematika keretében lehetőséget kapnak az esti/ éjszakai programok szervezésére is, melyre többféle lehetőségük adódik:

Ötletek a programszervezéshez:

Múzeumi Éjszakázás gyerek szemmel

  • Tábori jelleg esetén 20 fő a múzeumban éjszakázhat (a felszerelést a résztvevők hozzák magukkal: hálózsák, kispárna, polifoam, tisztálkodási szer). Az esemény különlegességét a bent alvás lehetősége jelentené.
  • Esetleg működhet esti program keretében vagy estébe nyúló programként a célcsoport érdeklődési körébe tartozó téma köré felépítve az estét.
  • Egy jó példa:

https://www.youtube.com/watch?v=WNbE8T_6oas [1]

Múzeumi Éjszakázás felnőtt szemmel

  • Akár a gyerek-, a felnőttekre adaptált program is társulhat bent alvás lehetőségével (élőzene, elemlámpás tárlatvezetés, vacsora – regisztrációhoz kötve, magasabb jegyár megfizetése ellenében vehető igénybe).
  • A múzeum lehetőséget biztosít kerekasztal beszélgetésekre, csoportos tematikus tárlatvezetésre, szervezhet érdekes, játékos megoldásokkal tarkított versenyt, vetélkedőt, múzeumi sétát, vagy akár adaptálhatja a “Rejtély a múzeumban” programot felnőttek számára. A regisztrációhoz kötött eseményt 6-8-10 fős csoportokban, az esti órákban kínálhatná a múzeum.
  • Tematikus randevú, melyre párok jelentkezhetnének. Játékos vetélkedő a benevezett párok számára (érdekességek és plusz információk az intézmény gyűjteménye alapján)
  • Tematikus randevú a párkapcsolatok megerősítésére, melyre párok jelentkezhetnek. Játékos vetélkedő a benevezett párok számára (érdekességek és plusz (esetenként pikáns) információk az intézményi gyűjtemény alapján)
  • Egy jó példa:

A New York-i Természettudományi Múzeum már nem csak a kicsiket vonja be programjába: igazi felnőttes pizsama bulin vehetnek részt a 18 év felettiek is. A New York-i Természettudományi Múzeum évek óta tart pizsama partikat gyerekeknek az Éjszaka a Múzeumban program keretein belül – most pedig elérkezett az idő, hogy a felnőttek is bekapcsolódjanak. A szervezők nemcsak zseblámpás túrán vehetnek részt, hanem bepillanthatnak a múzeum üres csarnokaiba is, mindezek mellé pedig pezsgős fogadással és háromfogásos vacsorával és élő zenével várják az érdeklődőket. A múzeum vendégei is vihetik magukkal a fogkeféjüket, hálózsákjukat, melyet kitekerve a kékbálna hatalmás teste alatt hajthatják álomra fejüket.[2]

 

Múzeumi Szünetelő (korábbi nevén: Ősz(i)re hangolva) sikeres programok a tavalyi évből itt olvashatók:

2016: http://mokk.skanzen.hu/osz-i-re-hangoltuk-sikeres-programok.html

 

11. Szakmai programok

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó intézmények és az általuk megszervezésre kerülő programok, kisebb szakmai rendezvények (kerekasztal beszélgetések, konferenciák, stb.) is a Fesztivál fő gondolatához, üzenetéhez - „Az ajtó nyitva áll!” - kapcsolódnak.

ötletek a programszervezéshez:

  • Már működő múzeumi tevékenységének új célokkal és tartalommal való megtöltése, újjáélesztése, tagságának frissítése, új múzeumbaráti körök létrehozásának szorgalmazása, a múzeum aktív közösségeinek, egyesületeinek összefogása, valamint a várost éltető civilek és civil szervezetek tudatos bevonása a múzeumi programok megvalósításába.
  • Nyugdíjasok, önkéntesek, iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok, a fiatalok és a gyermekek bevonása a tárlatvezetési feladatokba, különféle múzeumi tevékenységekbe, munkafolyamatba. A fiatalok és a gyermekek esetében az önbizalom és beszédkészség fejlesztésének igénye, az idősek körében pedig a hasznosság és a társaság iránti fokozott szükséglet motiválhatja első sorban a programokba való bekapcsolódást.

 

Sok sikert és kellemes munkát kívánunk!

 

Az Múzeumok Őszi Fesztiválját érintő kérdésekben, regisztrációval, feltöltéssel kapcsolatos problémákkal kérjük, forduljon bizalommal Kovács-Nagy Szilviához kovacs-nagy.szilvia@sznm.hu e-mail címen, vagy a +36 30 272 0234 telefononszámon hétfőtől csütörtökig 9–16 óráig, illetve pénteken 9-13 óráig.

 


[1] Australian Museum

[2] http://www.amnh.org/plan-your-visit/amnh-sleepovers/sleepovers-for-grown-ups

 

Kapcsolódó cikkek
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2017 témakörei

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

28

CSÜTÖRÖTÖK

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben