belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A képzéshez kapcsolódik a Múzeumi iránytű kiadványsorozat 24. kötete Digitális múzeumi tartalmak a köznevelés szolgálatában címmel. Online ingyenesen letölthető a MOKK Tudástárából.

A képzés az EFOP –3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú, „Múzeumi és könyvtári fejlesztés mindenkinek” című kiemelt projekt fenntartási időszakában valósul meg.

 

Korszerű és időszerű: a digitális múzeumi tartalmak előállítását támogató továbbképzés a MOKK-tól

A múzeumi szférát is nagyban érintő pandémiás helyzet, illetve az ennek kapcsán indított online kérdőíves felmérések is aláhúzták, hogy kiemelten fontos a hazai muzeális intézmények, illetve az ott dolgozók munkatársak megfelelő felkészítése a digitális múzeumi tartalmak fejlesztésére, használatára és disszeminációjára.

A zárva tartó múzeumok a szakmailag is helytálló és a felhasználói igényeket is figyelembe vevő digitalizált múzeumi tartalmaik révén tudják biztosítani, hogy a hazai társadalom minél szélesebb csoportjai számára elérhetővé váljon, illetve az is maradjon a közgyűjteményekben őrzött múzeumi tudás. Jelen körülmények között a köznevelésben tanító tanárok és diákjaik munkájának múzeumi támogatása is ezen a módon tud a leghatékonabban megvalósulni.

Korszerű és időszerű: a digitális múzeumi tartalmak előállítását támogató továbbképzés a MOKK-tól

A helyzetet és a igényeket szem előtt tartva indít 2021. március 8. és 29. között illetve  2021. május 10. és 31. között e-learning formában 30 órás akkreditált szakmai továbbképzést Digitális tartalmak előállítása a múzeumi ismeretátadáshoz címmel a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (SZNM MOKK) muzeológusok, múzeumpedagógusok, múzeumandragógusok, múzeumi kommunikációs és PR szakemberek valamint közönségszolgálati munkatársak számára.

A továbbképzés nagyban épít a MOKK-nak a digitális múzeumi tudáshoz kapcsolódó eddigi tevékenységeire, kutatásaira, módszertani fejlesztéseire, kiadványaira és konferenciáira. A kurzus az elméleti keretek (digitális kompetencia fogalma és fejlesztése, digitalizálási stratégia, digitális múzeumi tartalmak típusai) áttekintése mellett a mindennapi múzeumi munkában jól hasznosítható ismeretanyag (infokommunikációs eszközök alkalmazása a múzeumi ismeretátadásban, digitális technológiák és múzeumi tartalmak a kiállításban illetve az online térben, az ingyenesen hozzáférhető tartalomfejlesztő rendszerek, digitalizált múzeumi gyűjtemények bemutatása jó gyakorlatokon keresztül.) átadására irányul. A tanfolyam a múzeumi inklúzió jegyében a speciális célcsoportok (testi és szellemi, valamint a szociális hátránnyal élők) digitális múzeumi tartalmakra vonatkozó felhasználási szempontjaira és igényeire is hangsúlyt fektet.

Az e-learning tananyagok önállóan elvégzendő gyakorlati feladatokat is tartalmaznak, emellett pedig videóanyagok, illusztrációk, szakmai segédanyagok is támogatják az interaktív tanulást. A résztvevők a megszerzett ismeretekről egy önellenőrző kérdésekből álló online záróteszt kitöltésével adnak számot, majd az elsajátított technikák alkalmazásával a saját múzeumuk digitális tartalmaihoz kapcsolódóan egy adaptálható projekttervet készítenek, melyet ZOOM felületen webinárium formájában megtartott online vizsgaprezentáció keretében mutatnak be vizsgáztatók közreműködésével.

Az alábbi néhány idézet arról tanúskodik, hogy a 2020. novemberében e-learning formában megvalósult továbbképzés elnyerte a résztvevők tetszését:

„A képzés során sok hasznos információt, a munkámban alkalmazható megoldásokat ismertem meg.”
„A múzeumi jó gyakorlatokat korábban nem ismertem.”
„Mindig igyekeztek az újat megmutatni nekünk.”
„Mivel a közoktatás és múzeumok szorosabb összefonódása saját projektem egyik fő célja, számomra különösen hasznos volt.”
„A munkám során tudom hasznosítani a tanultakat.”
„Különösen hasznosnak találtam, hogy elő kellett adni a képzésen tanultakat.”

„Felkészült, kiváló szakembereket ismertem meg.”
„Ha lehetne, csillagos ötöst adnék!”
„Összességében jó hangulatú, baráti légkörű és hasznos képzés volt. Külön köszönet a szervezők kedvességének!”

2021. február 22-ig lehet jelentkezni a márciusban induló továbbképzésre, mely költségtérítéses, részvétel díja személyenként 25.000 Ft.

A nagy érdeklődésre való tekintettel továbbképzésünket 2021-ben májusban is megszervezzük:

2021.05.10-31.e-learning rész és 2021.06.04. online vizsga

Jelentkezési határidő: 2021.04.26.

További információ és online jelentkezési felület:

https://www.mokk.skanzen.hu/20200828digitalis-tartalmak-eloallitasa-a-muzeumi-ismeretatadashoz

 

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben