belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A tárgy - egy egész világ. a 16-17. század történetét bemutató témahetek a Magyar Nemzeti Múzeummal

Nemzeti



A Múzeumpedagógiai Nívódíj pályázat címe: A tárgy – egy egész világ. A 16-17. század történetét bemutató témahetek a Magyar Nemzeti Múzeummal

Pályázó: Magyar Nemzeti Múzeum

A pályázat rövid ismertetése:

Edd meg, fogd meg, vedd fel, táncold – avagy nézd máshonnan a történelmet!

Témahét, vagyis négy nap ugyanannak a felső tagozatos vagy középiskolai osztálynak: egyedülálló lehetőség arra, hogy a tárgyi kultúrából kiindulva megmutassuk, hogy a sok diák által unalmasnak tartott történelem az évszámok és adatok mögött valójában színes, pezsgő, eleven világot rejt. A török hódoltság korát két tárgy: Teleki Mihály 17. századi dísznyerge és egy 16. századi török bőrköpeny „kapcsolatrendszerét” felfejtve és tulajdonosaik életmódját, szokásait, társadalmi kötelezettségeit megismerve barangoljuk be. A hetet az iskolában kezdjük és zárjuk, ahol drámapedagógusok által vezetett oknyomozó riporteri munka adja a hét felütését. A két múzeumi napon központi szerepet kapnak az önálló ismeretszerzésre és kiscsoportos együttműködésre alapozó módszerek, melyeken keresztül ki-ki megtalálhatja a maga személyes kapcsolatát egykor itt élt elődeink világával. A spektrum széles: a fegyverektől a levelezésig, a vadászattól az ékszerekig, ruhákig, korabeli receptekig és táncokig.

A kezdeményezés megvalósulásának formája:

4 napos, egyenként nettó 180 perces napokból álló témahetek középiskolások és felső tagozatosok számára, a bevezető és a záró nap programja az iskolában, a két középső a múzeumban zajlik. 9 csoporttal valósítottuk meg a témaheteket, melyeken összesen 111 foglalkozást tartottunk meg külsős közreműködőket is bevonva, 216 diák részvételével.

Iskolai tantárgyhoz történő kapcsolódás:

Történelem: Magyarország a 16-17. században: végvári küzdelmek, hétköznapok, kultúra a három részre szakadt Magyarországon: család, lakókörnyezet, divat és öltözködés, hétköznapok és ünnepek, nők és férfiak életmódja, társadalmi helyzete, életformák, hadviselés, hírközlés.

Magyar nyelv és irodalom: A török hódoltság kora magyar irodalmi műveken keresztül; a magyar nyelv változása, oszmán-török eredetű jövevényszavak.

Ének-zene: Késő reneszánsz udvari muzsika, hangszeres tánczene, oszmán-török hadi zene, históriás énekek.

Rajz és vizuális kultúra: Késő reneszánsz és kora barokk magyar művészet; a török hódoltság kori tárgyi kultúra leírása és elemzése; kézműves technikák: bőrművesség, tűzzománc; egyszerű mozgóképi közlés tervezése; tárgytervezés megadott szempontok alapján.

Tánc és dráma: Késő reneszánsz táncok; kooperáció dramatikus tevékenységek során.

Etika: Világvallások: az iszlám.

A megvalósítás tapasztalatai és kommunikációja:

A program diákok körében aratott sikere jócskán felülmúlta várakozásainkat. Személyes tapasztalataink és a záró értékelő tanári és diák kérdőívek visszajelzései alátámasztották, hogy szerencsés volt nagy hangsúlyt fektetni a téma minél interdiszciplinárisabb megközelítésére, a tapasztalati tanulás lehetőségének biztosítására, a kooperatív munkaformákra, és az iskolai élet szokásos kereteinek ugyan kissé tágítását kívánó, de azokat teljesen mégsem felrúgó programstruktúrára. A programszerkezeten az első hetek tapasztalatainak fényében menet közben némileg változtattunk, s ez a második változat már végig használhatónak bizonyult. Tapasztalatainkról menet közben egy múzeumpedagógiai konferencián, illetve két tanulmánykötetben számoltunk be, a tanév végén pedig a pedagógus kollégákat hívtuk meg módszertani bemutatóra. Szintén nekik szánjuk akár továbbgondolásra, akár a program részleges vagy teljes adaptálásra a projektről készült módszertani kiadványt.

A múzeumpedagógiai kezdeményezéshez kapcsolódó kiadványok:

  1. Múzeumi mátrix – A tárgy – egy egész világ. Interaktív digitális múzeumpedagógiai kiadvány a 16-17. századi erdélyi főúri kultúra tanulmányozásához (DVD-n)
  1. A tárgy – egy egész világ. A 16–17. századi Magyarország történetét bemutató témahetek a Magyar Nemzeti Múzeummal. Múzeumpedagógiai módszertani kiadvány pedagógusoknak és érdeklődőknek (spirálozva)

A Múzeumi mátrix c. DVD-t kettős céllal készítettük: részben a témahét bevezető napján a tizenévesek számára is inspiráló kutatómunkára szántuk, részben a pedagógus kollégáknak kívántunk akár az órák színesítéséhez, akár pl. versenyfelkészítéshez segítséget adni. A DVD-n található interaktív játékok címzettjei természetesen a gyerekek, akár otthon, akár egy-egy tanóra keretében. A módszertani kiadvány a témahetek kidolgozása és megvalósítása során szerzett szakmai tapasztalatainkat, módszertani ötleteinket kívánja továbbadni.

Mennyiben sikerült az eredeti elképzelést megvalósítani?

Eredeti elképzelésünk lényege az volt, hogy a múzeum török kori tárgyain keresztül átlagos (értsd: nem csupa eleve érdeklődő történelembúvár palántából álló) iskolai osztályok minél több tagja számára próbáljuk meg inspiráló hellyé tenni a múzeumot, és rajta keresztül más perspektívából megmutatni a történelmet. Modellezni akartuk, hogy az élet jelenségeihez, eseményeihez, problémáihoz milyen sok oldalról közelíthetünk, ki-ki a saját adottságain, képességein keresztül, s mindegyik út éppen olyan érdekes és értékes, mint a másik. A témahetek során mindegy volt számunkra, hogy egy gyereket a korabeli levélhajtogatási technika, a főúri öltözékek, a bőrrel való kézműves munka, a török édesség tésztájának dagasztása vagy a vadászfegyverek használata villanyoznak fel. Sikerült szabadon hagynunk a diákokat abban, hogy megtalálhassák a saját, egyéni kapcsolódási pontjukat a török hódoltság korában élt magyarok életéhez, ezért úgy gondoljuk, sikerült megvalósítani eredeti elképzelésünket.


A pályázat részletes leírása elolvasható itt.


Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben