belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Felhívás – Közösségi Múzeum 2023

Felhívás – Közösségi Múzeum 2023

 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) ünnepélyes keretek között idén is átadja a Közösségi Múzeum elismeréseket. A kitüntető címet azon muzeális intézmények vehetik át, amelyek „közösségi részvételi alapon” működnek, vagy már letették a „társadalmiasítás” alapjait, azaz bevonják munkájukba a helyi lakosságot, civil szervezeteket és egyéb partnereket. A MOKK 2019-ben kezdeményezte a „Közösségi Múzeum” elismerés bevezetését a hazai múzeumi világban. A megtisztelő elismerést eddig összesen 36 muzeális intézmény vehette át 2019-ben2020-ban és 2021-ben.

A díjátadó eseményre  a 2023. évi, “Egy a szív, az akarat” mottó jegyében zajló Közösségek Hete keretében tartandó szakmai konferencián kerül sor 2023. május 11-én Tatán, a Német Nemzetiségi Múzeumban.

A közösségi részvételre alapozott működés korunk kulturális intézményei előtt álló nagy lehetőség. Ha nyit a közösségek felé, a múzeum a harmadik hely lehet az otthon és a munkahely után, erősödik az együttműködés a településen működő társintézményekkel, a civil és az egyházi közösségekkel, vállalkozásokkal, „kívülről” pedig több hatás, ember, közösség, program jut be a múzeumba, jobban megismerik az emberek. A közösségi részvételen alapuló működés lehetővé teszi a közösség számára az aktív részvételt a település társadalmi-kulturális életében, hogy a lakosok cselekvő, résztvevő polgárként éljenek.

Várjuk azon működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények jelentkezését, amelyek tevékenységeit és működését a településük lakói aktívan segítik, pozitív irányba befolyásolják, és mindez meg is jelenik a múzeum dokumentumaiban.

A jelentkezési határidő: 2023. április 20., csütörtök 23:59.

A Közösségi Múzeum elismerő címre történő jelentkezés feltétele az online önértékelési teszt kitöltése, legalább 97 pont elérése a teszten, majd a letölthető nyilatkozat és nyilatkozatban hivatkozott intézményi dokumentumok megküldése.

Kérjük, hogy a kitöltött, aláírt, lepecsételt és beszkennelt nyilatkozatot és a dokumentumokat e-mailben küldjék el a kozossegimuzeum@skanzen.hu e-mail címre.

 

Az online önértékelési teszt hat részből áll. Minden rész végén a sorban következő részhez átvezető kattintható link található. A hat rész az alábbi linkeken érhető el:

I. rész – Alapadatok: https://forms.gle/BBtj7X857HPZ55Ky8

II. rész – Tájékoztatás: https://forms.gle/M2iHvHFtVXAyZGnM7

III. rész – Konzultáció: https://forms.gle/UDh3zC9GEz6WNBZ66

IV. rész – Bevonás: https://forms.gle/GNfzbbGGrr2xeN289

V. rész – Együttműködés: https://forms.gle/eS5hzQJyp7esfQhR8

VI. rész – Felhatalmazás:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeUc5TS24qPAGJ1cI7UCI-WuACG_d-8uTBNpqCre5nX5d3oPg/viewform?pli=1

 

Lehetőség van tehát akár hat részletben kitölteni a teljes önértékelési tesztet, a kitöltés folyamata így többször is megszakítható.

Az online önértékelési teszt kérdéssora és az értékelési tábla a ponthatárokkal pdf formátumban letölthető előzetes tájékozódás céljából.

Az elismerést elnyerő intézmények jó gyakorlatait a honlapunkon mutatjuk be, amelyhez kérjük az itt letölthető bemutatkozási segédlet használatát.

Legyen az Ön intézménye is a díjazottak között!

 

További információért kérjük, forduljon munkatársunkhoz:

Kajári Gabi, kozossegimuzeum@skanzen.hu vagy kajari.gabi@skanzen.hu

 

Módszertani segédlet múzeumok, muzeális intézmények számára

Egy muzeális intézmény akkor nevezhető Közösségi Múzeumnak, ha tevékenységének tervezésében, a működésének megvalósításában és értékelésében a település, a helyi közösség lakosai, civil szervezetei tevékenyen részt vesznek, és a közösségi részvételen alapuló működés megjelenik az intézmény belső működését meghatározó dokumentumokban is.

A társadalmiasítás, azaz a közösségi részvételi alapú működés lényege, hogy a különböző közösségekkel stratégiai együttműködésben működjön a múzeum és valósuljanak meg tevékenységei.

A témában megjelent módszertani útmutatónkat itt találja.

A közösségi múzeumi működéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és a múzeumi jó gyakorlatokat a Közösségi alapú működés a múzeumokban című kötetben (Múzeumi iránytű 21.) szedtük csokorba. A kiadvány innen tölthető le.

 

Kapcsolódó cikkek
Múzeumok, melyek a Közösségi Múzeum elismerő címben részesültek
A Közösségi Múzeum elismerésről dióhéjban

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

27

SZERDA

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 02
  hétfő
 
ÚJ MÚZEUMI IRÁNYOK 7.0 Veszprémben
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben