belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Felhívás: Így is összetartozunk – Közösségek Hete kicsit másképp

2020. május 11-17. 

FELHÍVÁS

 Felhívás: Így is összetartozunk – Közösségek Hete kicsit másképp

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat a közösségek ünnepe, melyet – a hagyományokhoz híven idén is május második hetében rendezünk meg, de ezúttal – a kialakult egészségügyi és járványügyi helyzetre való tekintettel – a szokásoktól eltérően, virtuális formában.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésében immár negyedik éve megrendezésre kerülő, s igen népszerű programsorozat a közösségek fontosságára, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet. 

E mostani egymásra utalt, kiszolgáltatott, mindannyiunk számára embert próbáló helyzetben különösen is fontos a közösségi értékek hangsúlyozása. Közös gondolkodással és felelősségvállalással, egymásra odafigyelve, egymást bátorítva könnyebben élhetjük meg a bezártság mindennapjait.  

Mutassuk meg, hogy e kényszerű karantén nem elzár, épp ellenkezőleg: összeköt és megerősít bennünket! Az online tér adta lehetőségekkel élve külön-külön, de mégis együtt ünnepeljük idén ezt a különleges Közösségek Hetét!

 

A programsorozat felvezető eseményeként május elsejétől mindenkit arra hívunk, hogy ki-ki a saját otthonában állítson májusfát (természetesen bármilyen növény, például vágott, vagy erkélyen nevelt cserepesvirág is megfelel a célnak). A májusfa a Közösségek Hete nyitónapjáig, május 11-ig szabadon díszíthető jókívánságokkal, szeretetüzenetekkel és egyéb díszekkel. Így készüljünk lélekben együtt a közösségek ünnepére!

 

Milyen programokkal lehet jelentkezni?

A rendezvénysorozat programszervezőitől olyan ötleteket, programokat várunk, melyek praktikus válaszokat tudnak adni a kialakult helyzetre, segítséget abban, hogy a hétköznapokat ne csak túlélni akarjuk, hanem sokkal inkább hasznosan megélni. Bízunk benne, hogy a jó példákból építkezhetünk majd, s jó kedvet meríthetünk!  

Fontos! Ha időközben, azaz május 11-ig a kijárási korlátozás megszűnik, vagy részben feloldásra kerül, gondolkodjunk abban is, hogy az adott programot szabad térben, kevés személyes találkozással hogyan lehet megtartani.

 

Kik csatlakozhatnak programszervezőként?

A korábbi évekhez hasonlóan idén is közösségek, civil szervezetek, kulturális intézmények, települések jelentkezését várjuk. Bíztatjuk őket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hozzájuk bármilyen formában kötődő közösségekkel és tagjaikkal (például baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, jótékonysági szervezetek, sportklubok vagy egyéb közösségek).

A programszervezők 5+1 programötletből meríthetnek ihletet. Bízunk benne, hogy kreatív programjaik másokat is inspirálnak majd a hasznos időtöltésre. 

 

Hogyan csatlakozhatnak a Közösségek Hetéhez?

A közösségek, szervezetek, intézmények a rendezvényre a megadott regisztrációs felületen jelentkezhetnek a Közösségek Hetéhez kapcsolódó programtervezetük benyújtásával. 

A regisztrációval egyúttal elfogadják az együttműködés feltételeit, többek között vállalják a regisztrált program megszervezését, valamint azt, hogy az eseményt a Közösségek Hete oldalról letölthető Közösségek Hete logó elhelyezésével népszerűsítik. A csatlakozott programszervezők a rendezvénysorozat után kitöltik a rendezvény szervezéséhez kapcsolódó elégedettségi kérdőívet. 

A regisztráció elfogadása után a programszervezők maguk töltik fel a Közösségek Hete honlapjára a programjaikat. Ennek menetéről hamarosan részletes tájékoztatást küldünk. A rendezvény a regisztráció lezárását követően, és az adott program jóváhagyása után jelenik meg a Közösségek Hete honlapon.

 

Milyen központi kommunikációval támogatjuk a Közösségek Hete sikerét? 

A szervezők  online médiakampánnyal támogatják a rendezvényt, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az eseményekre. Két elsődleges kommunikációs csatornánk a Közösségek Hete hivatalos honlapja (https://kozossegekhete.hu/) és a Közösségek Hete facebook oldal. A Közösségek Hete honlapon valamennyi program megtalálható és kereshető lesz. A rendezvény Facebook oldalán is folyamatosan osztunk meg tartalmakat és népszerűsítjük a programokat.

A vállalt program megvalósításához a közösségeknek, intézményeknek kell forrást biztosítaniuk.

 

A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.

Jelentkezési határidő: 2020. május 8. 24:00.

 

 

Bízunk benne, hogy idén is együtt tudjuk ünnepelni a Közösségek Hetét! 

Mutassuk meg, hogy bár térben külön, de lélekben együtt vagyunk,

s képesek vagyunk így is, közösen, jó dolgokat tenni!

 

 

További információ:

Heim Krisztina

Közösségek Hete projektkoordinátor
kozossegekhete@gmail.com
+36 70 456 9293

www.kozossegekhete.hu

www.cselekvokozossegek.hu