Őszi bringatúrák a Skanzenben
Szeptember 12. (szombat), 11 óra
Az emberélet határai
Az ember életében különböző életszakaszokat él meg. Ahogy felnő, más és más feladatai lesznek. A bringatúra során a születés, keresztelő, esküvő és temetés különböző szokásait, jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők.
Túravezető: Herczeg Andrea
Szeptember 13. (vasárnap), 11 óra
Malomtúra
A túra során a múzeum különböző típusú malmait (kézi-, vízi-, szél-, szárazmalom) járhatják végig a látogatók. Többségüket működés közben is megnézhetik, miközben kiderül, hogyan lesz a búzából kenyér és mitől „ördöngős” a molnár.
Túravezető: Herczeg Andrea
Szeptember 26. (szombat), 11 óra
Emlékszel?
Az Alzheimer Világnaphoz kapcsolódó bringatúra. A demencia egyik legismertebb típusa az Alzheimer-kór, aminek jellemzője, hogy már korai stádiumban memóriaproblémák lépnek fel. Vajon miért alakul ki ez a betegség? Mi az, amit tehetünk ellene? Hogyan segíthet mindebben a múzeum? A túra során megismerhetik a Múzeum demenciával élők számára készített programjával.
Túravezető: Bokonics-Kramlik Márta
Szeptember 27. (vasárnap), 11 óra
Gyerektúra
Milyen volt régen gyereknek lenni? Milyen volt az iskola, mivel játszottak a gyerekek? A bringatúra során megismerkedhetünk a gyerekek feladataival, életével, megtudhatjuk, hol aludtak és hogy volt-e külön szobájuk.
Túravezető: Bokonics-Kramlik Márta
Október 10. (szombat), 11 óra
Malomtúra
A túra során a múzeum különböző típusú malmait (kézi-, vízi-, szél-, szárazmalom) járhatják végig a látogatók. Többségüket működés közben is megnézhetik, miközben kiderül, hogyan lesz a búzából kenyér és mitől „ördöngős” a molnár.
Túravezető: Molnár József
Október 11. (vasárnap), 11 óra
Gyerektúra
Milyen volt régen gyereknek lenni? Milyen volt az iskola, mivel játszottak a gyerekek? A bringatúra során megismerkedhetünk a gyerekek feladataival, életével, megtudhatjuk, hol aludtak és hogy volt-e külön szobájuk. Gyerekélet gyerekszemmel gyerekeknek!
Túravezető: Molnár József
Október 31. (szombat), 11 óra
Az emberélet határai
Az ember életében különböző életszakaszokat él meg. Ahogy felnő, más és más feladatai lesznek. A bringatúra során a születés, keresztelő, esküvő és temetés különböző szokásait, jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők.
Túravezető: Kmellár Viktória
November 1. (vasárnap), 11 óra
Az emberélet határai
Az ember életében különböző életszakaszokat él meg. Ahogy felnő, más és más feladatai lesznek. A bringatúra során a születés, keresztelő, esküvő és temetés különböző szokásait, jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők.
Túravezető: Kmellár Viktória
Információk és jelentkezés
A túrák hosszúsága
kb. 1,5 óra
Maximális létszám
25 fő / túra
Részvételi díj
Felnőtt: 500 Ft / fő
Gyerek: 250 Ft / fő (6-18 éves korig)
(A múzeumi belépőn felül.)
Biciklibérlés
A múzeumban kerékpár bérlésére korlátozott számban van lehetőség. A bérlés díja 600 Ft / bicikli.
Regisztráció
A programon a részvétel minden esetben előzetes regisztrációhoz kötött >> REGISZTRÁCIÓ
forrás: skanzen.hu