belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Vagonlakók – Trianon árvái című állandó kiállítása is elnyerte AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 címet

A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2021. október 25-én került sor AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 (AÉK) díjak átadására. A hamincadik születésnapját ünneplő Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által 2010-ben alapított, évente adományozott kitüntetés célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza. A tavalyi év után immár második alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak az elismerésre. Újdonság, hogy tekintettel a pandémia okozta helyzetre, három kategóriában folyt a megmérettetés: 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások mellett idén a virtuális kiállítások is díjazásra kerültek. 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Vagonlakók – Trianon árvái című állandó kiállítása is elnyerte AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 címet

A díjátadó ünnepségen köszöntőt mondott Demeter Szilárd, a házigazda múzeum főigazgatója, Benkőné Kiss Zsuzsanna, az EMMI Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály főosztályvezetője és Dr. Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke.  Ezeket követően az esemény moderátora, Dr. Tóth Arnold, a Társaság ügyvezető elnöke Benkőné Kiss Zsuzsannát, Dr. Bereczki Ibolyát és Dr. Vásárhelyi Tamást, az AÉK bíráló bizottságának elnökét kérte fel a díjak átadására. 

A cím elnyerésére 20 érvényes pályázat érkezett, melyek közül 12 jutott a második fordulóba. A bíráló bizottság (tagjai: Bajzáth Judit, Deme Péter, Gózon Ákos, Janotka Mónika, Kalla Zsuzsa, Mányi István, Mihalkov György, Rajcsányi Gellért) döntése alapján hat időszaki, öt állandó és egy virtuális kiállítás maradt esélyes az elismerésre. 

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 kitüntető címet 4 millió forint alatti bekerülési költségű kiállítás kategóriában a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Vagonlakók – Trianon árvái című állandó kiállítása, a 4 millió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában pedig a bükkábrányi Jószerencse Háza A vándorló bánya titkai című állandó kiállítása érdemelte ki. Virtuális kiállítás kategóriában az egri Dobó István Vármúzeum Egri borkóstoló – A szőlőművelés öröksége című virtuális kiállítása kapta az elismerést. 

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 jelöltjeként oklevélben részesült az Evangélikus Országos Múzeum „Pulszky Ferencz ajándoka” – Rézmetszet, gipsz, fénykép: fejezetek a műtárgymásolás történetéből című időszaki kiállítása, a cigándi Bodrogközi Múzeumporta A Múltkor Háza című állandó kiállítása, a Budapesti Történeti Múzeum – Aquincumi Múzeum és Régészeti Park Zseniális találmányok – Innovatív ötletek című időszaki kiállítása, a Ludwig Múzeum BarabásiLab: rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című időszaki kiállítása, a Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság Láthatatlan spektrumok című, közösen rendezett időszaki kiállítása és a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum Lélek a vizek felett – Múlt és jelen találkozása a Tihanyi Apátságban című időszaki kiállítása. 

Dicsérő oklevelet kapott a Borsi Rákóczi Kastélyközpont Rákóczi három születése című állandó kiállítása, a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című időszaki kiállítása és a Soproni Múzeum Mestermű. Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban című állandó kiállítása. 

A Pulszky Társaság internetes folyóirata, a Magyar Múzeumok Online a díjátadót megelőző időszakban cikksorozatban mutatta be a jelölt kiállításokat. 

A díjátadót követően a Pulszky Társaság „Lesz-e fordulat a múzeumi kiállítások világában? Új műfajok és megközelítési módok” című szakmai konferenciájával folytatódott a program. A résztvevők három szekcióban, plenáris előadásokat követő kerekasztal-beszélgetések keretében vitatták meg a múzeumi kiállítások megújulásának elméleti és gyakorlati lehetőségeit. A pandémia okozta kihívásokra, a dinamikusan fejlődő digitális és virtuális technológiákra, valamint a megváltozott látogatói igényekre és szokásokra adott válaszok témaköreiben elhangzott előadások és hozzászólások a jövő múzeumi kiállításainak irányait is kijelölték. 

forrás:https://magyarmuzeumok.hu/cikk/bukkabranyba-szentendrere-es-egerbe-ment-az-ev-kiallitasa-2021-dij