A muzeális intézményeknek szóló 2023. évi felhívásunk a itt érhető el. |
A 2023. évi Múzeumok Őszi Fesztiválja programtematikái
Jövő! Menő! Múzeum! jelmondattal 2023. szeptember 25. és november 12. között rendezzük meg a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozatot.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja idei koncepcióját a tudomány és a technológia témakörök mentén alakítottuk ki; ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikálására. A mai világot erősen meghatározó technológiai vívmányok dömpingje új perspektívákat nyitott a múzeumok számára is. Mivel a látogatók többségének fejében még mindig a múzeumok korábbi, hagyományos tárgyközvetítő szerepe él, fontos felhívni a figyelmet a mai, digitalizált tartalmakat is közvetítő, és a célcsoportokat interaktív módon bevonó múzeumra.
Ezért a közel másfél hónapos rendezvénysorozattal a múzeumi élet innovációira, a múzeumokban őrzött tudás megosztásának újszerű lehetőségeire és módjaira, illetve a múzeumoknak a kompetencia–, és készségfejlesztésben betöltött szerepére kívánjuk ráirányítani a figyelmet.
A 2023-ban meghirdetett tíz programtematika közül egy a múzeumi szakmának és kilenc a nagyközönségnek szól. Az új témakör idén a Csak természetesen címet kapta, és elsősorban a természettudományokhoz, természetismerethez és a környezettudatossághoz kapcsolódó programokra fókuszál. A fiatalokat minden évben a 16+-os tematikával szólítjuk meg, amelynek ezúttal a Kerülj pályára! alcímet adtuk. A hátrányos helyzetű látogatók múzeumi hozzáférésének növelésére ösztönözzük a múzeumokat a Hozzáférhető múzeum tematikával, ennek keretében lehetőség nyílik utazó múzeumi programok megvalósítására is. Visszahoztuk idén a korábbi évek sikeres témakörét, a Múzeumi kulisszatitkokat, amelyen belül a Raktárlesen című programtípust is ajánljuk a múzeumok figyelmébe.
AZ ÉV KIEMELT TEMATIKÁJA
1. CSAK TERMÉSZETESEN
A 2023. évi Múzeumok Őszi Fesztiválja kiemelt tematikájához kapcsoló programok ezúttal a természetet és a környezettudatosságot helyezik a központba. Erre nemcsak azoknak a múzeumoknak van lehetőségük, amelyek természettudományokkal foglalkoznak, hiszen a környezeti nevelésnek más profilú múzeumok esetében is van létjogosultsága. Olyan programokkal lehet csatlakozni, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a természethez, kiemelten a környezeti fenntarthatósághoz. A témához illeszkedő kiállítások mellett megvalósíthatók környezetvédelemmel kapcsolatos akciók és előadások, például újra hasznosítható tárgyak felhasználásával kézműves foglalkozások, vagy akár tájképkészítés, elődeink természethez való viszonyának, hagyományainak bemutatása, továbbá múzeumhoz köthető öko, bio és zöld programok is.
KÖZÖNSÉGPROGRAMOK
2. ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE
A tavaly bevezetett és sikeressé vált Értékeink újratöltve című témakört idén is megtartottuk. A tematika keretében a szellemi kulturális örökségvédelem (hagyományőrzés, szokások felelevenítése stb.), nagyjaink hagyatékának őrzése, és a kreatív múzeumi eszköztár prezentálása kerül előtérbe. Az ősi tudás átörökítésére talán nem is lehetne kedvezőbb alkalom a mostaninál, hiszen akadnak még, akik őrzik ezeket az ismereteket, a mai kor emberei között pedig sokan tanulnának tőlük. A tematika keretében szervezhető például gyógynövényismereti foglalkozás, régi eszközök használatának vagy olyan ételek elkészítésének bemutatása, amelyeket régen még otthon, házilag készítettek, azonban manapság szinte csak üzemekben gyártanak. Ide kapcsolódhatnak azok a kézműves múzeumi programok is, amelyeken megtanulható, hogy miként lehet őseink gyakorlata alapján saját kezűleg dísztárgyakat, ékszereket, ruhákat és más használati eszközöket készíteni, javítani. Minden korosztályt meg lehet szólítani egy-egy zenés programmal, amelyeken népi táncokat, mondókákat vagy népi játékokat sajátíthatnak el. A tematika ráirányítja a figyelmet arra is, hogy a múltbéli tapasztalatok, ismeretek átörökítése a generációk közötti párbeszéd elindításának eszköze is lehet.
3. FITTMÚZEUM
A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! című tematikát 2022-ben módosítottuk Fitt múzeumra, továbbá tartalmát is kibővítettük. Az előző évhez hasonlóan ezúttal sem csak a kerékpáros és gyalogos barangolásokra tevődik a hangsúly, hanem olyan programokra is, amelyek az egészségmegőrzésre és a test, lelki jóllét múzeumi eszközökkel való megteremtésére irányulnak. Amellett, hogy a múzeumok szervezhetnek vitalizáló sétát, nordic walkingot vagy kerékpározást a történelmi emlékhelyek, kulturális helyszínek, építészeti emlékek, illetve természeti különlegességek felfedezésére, lehetőség nyílik múzeumi környezetben jógára, reggeli tornára és egyéb jóllétet támogató programra is. Szervezhető a múzeum környékén futóverseny, de felfedező túra is indítható a környék természeti és történeti értékeinek felfedezése céljából. A programmal erősíteni kívánjuk a múzeumok és településük kapcsolatrendszerét is, célunk a helyi múltról szóló ismeretek élményszerű és egyben egészségtudatos bővítése, továbbá a múzeumok idegenforgalmi kínálatának gazdagítása.
4. 16 + KERÜLJ PÁLYÁRA!
A 16+-os korosztályt megcélzó tematika ezúttal a fő koncepcióhoz igazodva arra irányul, hogy a múzeumok megmutassák, milyen eszközökkel tudják támogatni a diákok készségfejlesztését, akár a pályaválasztásukhoz is segítséget nyújtva. Ennek keretében az intézmények olyan programokat kínálhatnak a fiatalok (elsősorban középiskolások és fiatal felnőttek) számára, amelyeken akár önállóan, akár csoportosan lehetőségük nyílik a múzeumi tudásátadás lehetőségeit megismerni. Olyan kreatív megoldásokat várunk a múzeumoktól, amelyek során hangsúlyt kapnak a tudományok, az ismeretátadás, valamint a jövő és a tradíciók, ugyanakkor játékos, interaktív megoldásokkal, meghökkentő társas interakciókkal és élményszerű tudásátadással szolgálnak a fiatal generáció számára. A tematikán belül fiataloknak szóló online vetélkedők és játékok is megvalósulhatnak.
A tematika az aktív, dolgozó fiatal felnőtt és a felnőtt korosztályt (23-40 évesek) is megcélozza, így számukra ideális időpontban (18 óra után) kezdődő változatos múzeumi programok szervezésére buzdítjuk a múzeumokat.
- A regisztrációhoz köthető csapatépítő program 6-8-10 fős csoportoknak kínál az esti órákban humoros feladatokat és feladványokat is tartalmazó csoportos tárlatvezetést, múzeumi foglalkozást, vetélkedőt, szabadulószobát, illetve „túlélő” játékot.
- A tematikus múzeumi randevún párok tölthetnek együtt minőségi szabadidőt: a tematikus vezetések és érdekességek, esetenként különleges, vagy különösen izgalmas információk az intézmény történetéhez, gyűjteményeihez kapcsolódnak.
- A tematikához kapcsolódó programok könnyedén átültethetők a digitális térbe, ezért akár otthonról, akár az iskolából, vagy egy közösségi helyről is elérhetőek a célcsoportjai.
5. MÚZEUMI SZÜNETELŐ
A 2016-ban bevezetett tematika sikeressége továbbra is töretlen, így idén is arra buzdítjuk a múzeumokat, hogy készüljenek az őszi szünet idejére tervezett programokkal is.
A tematikához kötődő múzeumi programok megtartására 2023-ban várhatóan október utolsó hetében lesz lehetőségük az intézményeknek. A cél, hogy ebben az időszakban a szünetelő gyermekek és családok számára érdekes programokat kínáljanak a múzeumok. Szerepet kap a közös játék és felfedezés, és a felnőttek is szabadjára engedhetik gyermeki énjüket.
A tematika keretében idén lehetőség nyílik a gyerekek és családok élményszerű, játékos bevezetésére a különböző tudományok, elsősorban a természettudományok körébe.
Reményeink szerint a múzeumok a speciális élményprogramokkal ösztönözni tudják majd a generációk közötti párbeszédet, és a minőségi szabadidő családi körben, ugyanakkor múzeumi környezetben való eltöltését. Ezáltal aktívan hozzájárulnak egyrészt az okoseszközök nem megfelelő használata miatt meglazult családi kötelékek megerősítéséhez, másrészt pedig a szülői minták formálása révén a hiteles múzeumi szocializációhoz, vagyis ahhoz, hogy a múzeum „a családban maradjon”. Az őszi múzeumi napközis táborok nagy segítséget jelenthetnek az őszi szünet ideje alatt is dolgozó szülőknek.
Célunk továbbá az átjárható programkínálat létrehozása egy-egy régión belül, ezért javasoljuk, hogy az intézmények csúsztatott, illetve összehangolt kezdéssel indítsák programjaikat.
6.MÚZEUMI ŐSZBÚCSÚZTATÓ
A korábbi években nagy népszerűségnek örvendő Múzeumi őszbúcsúztató ezúttal sem maradhat ki a fesztivál kínálatából. Az őszhöz kapcsolódó tematika olyan kötetlen programok megszervezésére ad lehetőséget, amelyekben valamilyen módon megjelennek az évszakok, és azok jellegzetességei, motívumai. A témakör keretében lehetőség nyílik többek között kiállításmegnyitó, művész-közönségtalálkozó, az őszi jeles napokhoz (például Vendel-nap, Dömötör-nap, Hubertus-nap, Márton-nap) vagy a világnapokhoz (például a Kutatók, Idősek világnapja, Állatok világnapja, Építészek világnapja, Látás vagy Lelki egészség világnapja stb.) kötődő rendezvények, játékos családi délutánok, vagy akár a szűkebb réteget vonzó ismeretterjesztő előadássorozatok megszervezésére. Ezek a programok lehetnek akár túrák a természetben, zenével ötvözött gasztronómiai programok, koncertek is, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a múzeumhoz, annak kiállításaihoz vagy valamelyik műtárgyához. A felnőtteknek szóló programok keretében adunk lehetőséget a turisztikai vonatkozású eseményeknek is. A turisztikai kínálat fellendítésére szervezhetők például a hosszú hétvégékre időzíthető múzeumi programok is. Ebben az esetben a múzeum közelében található szállásadókkal kötött kölcsönös megállapodások keretében, a múzeum ajánlana szálláshelyet látogatóinak, a szállásadók pedig programként ajánlanák a múzeumot vendégeiknek.
7. TANÁROK ÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK NAPJA
A tematika ebben az évben is lehetőséget kínál a múzeumoknak, hogy bemutassák a pedagógusoknak, milyen eszközökkel tudják támogatni a köznevelést, a gyermekek fejlesztését. A tematika célközönségét ezúttal kibővítettük az iskolai-óvodai szociális munkásokra és egyéb pedagógiai tevékenységet végző szakemberekre is, hiszen a gyógypedagógusok, az iskolapszichológusok, a logopédusok, valamint az speciális nevelési igényű diákokkal foglalkozó fejlesztőpedagógusok nélkülözhetetlen szereplői az iskolai-óvodai nevelésnek, ezért elengedhetetlen, hogy a múzeumok őket is megszólítsák programjaikkal.
A pedagógusoknak szóló konferenciák szervezése mellett tartalmas kikapcsolódást, felhőtlen szórakozást és különleges élményeket nyújtó informális programok, vagy a pedagógusok munkáját segítő múzeumi rendezvények lebonyolítását javasoljuk a múzeumoknak. Mindezek alkalmat teremtenek a kapcsolatépítésre, a közös gondolkodásra és a tervezés elindítására, hiszen a pedagógusok és a múzeumi szakemberek egy asztalhoz ülve ötletelhetnek az oktatást élményszerűbbé tévő múzeumi programokról és a jövőbeli együttműködési lehetőségekről. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának továbbra is kiemelt célja, hogy a múzeumi élmények hatására a jövőben egyre több iskolai és óvodapedagógus használja aktívan a múzeumot, mint alternatív nevelési, oktatási helyszínt.
8. MÚZEUMI KULISSZATITKOK
A Pincétől a padlásig című témakör tartalmának kibővítésével 2021-ben alkottuk meg a Múzeumi kulisszatitkok című tematikát. Míg a Pincétől a padlásig csupán a múzeumi terekre, helyiségekre vonatkozott, addig ez a témakör magában foglalja a teljes múzeumi tevékenységet, a múzeumok „arcot” kaphatnak a munkatársak által. Cél, hogy a múzeumi szakemberek a programon keresztül megmutassák: Mi vagyunk a múzeum. A kézzelfogható tárgyak, a látogatói szemek elől rejtve lévő helyiségek, titkos zugok mellett, a szakmai munkákba – például a régészetbe, restaurálásba, de akár a könyvtáros munkájába is betekintést nyerhetnének az érdeklődők. Az intézmények munkatársai elmesélhetik, megmutathatják, hogyan készül el egy-egy kiállítás, illetve hogyan zajlik a gyűjtési folyamat.
A tematika keretében ajánljuk a múzeumok számára „Raktárles” című program szervezését, amelynek keretében a múzeumok kincsei – a gyűjtemény vagy egy-egy jelentős műtárgy, és ennek tudományos feldolgozása, bemutatása kerül a központba. A Raktárles kapcsolódhat egy-egy ünnephez, jeles naphoz is, illetve a program keretében az is kiderülhet, hogy milyen koncepció alapján alakították ki az intézmény raktárhelyiségét. Többek között megtudhatják a látogatók, hogy mit jelent a savmentes papír, hogyan azonosítjuk a műtárgyakat, milyen új technikai vívmányok vannak a múzeumban, illetve mi is az a QR-kód. A program a Múzeumok Őszi Fesztiválján való bevezetése után, akár egész évben megvalósítható. A Múzeumi Kulisszatitkok tematika keretében teret kaphatnak az online programok is. A múzeumok készíthetnek videókat például épületük érdekességeiről, kulisszatitkairól.
9. HOZZÁFÉRHETŐ MÚZEUM
A tematika célja, hogy a múzeumi tartalmak minél szélesebb körben elérhetőek legyenek, és olyan emberek, gyerekek számára is kulturális élményt nyújtsanak, akiknek valamilyen oknál fogva nincs lehetőségük múzeumba menni. A témakörrel ösztönözni kívánjuk a muzeális intézményeket arra, hogy szervezzenek a hátrányos helyzetű iskolák diákjai számára múzeumi programokat, ugyanis az ország elmaradottabb térségeiben élő gyerekek számára is rendkívül fontos a kulturális értékek élményszerű megismerése.
A tematikán belül szervezhető Utazó múzeumi programok keretében a muzeális intézmények a kiállításaikat, a múzeumpedagógiai programjaikat, foglalkozásaikat, vagy gyakorlati bemutatóikat és előadásaikat az épület falai közül kilépve óvodákban, iskolákban, nyugdíjas otthonokban, közösségi helyszíneken, köztereken, utcákon, de akár bevásárlóközpontban, vagy egy másik kulturális intézményben mutatják be. Emellett maguk a múzeumok is befogadójává válhatnak más muzeális intézmény értékeinek, például egy cserekiállítás révén.
SZAKMAI PROGRAMOK
10. Szakmai múzeumi programok
A tematikához kapcsolódó intézményeknek olyan szakmai rendezvények (például kerekasztal-beszélgetések, konferenciák, könyvbemutatók, workshopok stb.) szervezését javasoljuk, amelyek kapcsolódnak a fesztivál kiemelt témájához, a tudományok, valamint a készségfejlesztés múzeumi aspektusaihoz.
A múzeumok teljes programkínálata (szeptembertől) itt kereshető.
Felhívásunk a muzeális intézményeknek itt érhető el.