A fenntartható múzeumi részvételért szervez konferenciát a Museums Association
A Museums Association egynapos szemináriumot szervez 2015. június 16-án a fenntartható részvétel témájában.
A konferencián azt járják majd körül, hogy milyen modellek mentén tudnak a múzeumok a harmadik szektor résztvevőivel sikeresen együttműködni.
Nagy Britannia különböző pontjairól származó esettanulmányok és prezentációk kerülnek bemutatásra, és a gyakorlati szekciók során a partnerség témája, az új illetve már meglévő közönséget vonzó résztvevői programok kerülnek górcső alá.
Az előadók számba veszik, hogy milyen akadályok merülhetnek fel a részvétel kapcsán, és ezeket miként lehet leküzdeni. Szó lesz arról is, hogy milyen taktikák vethetők be annak érdekében, hogy növekedjen a részvételi motiváció az egyes intézményekben, továbbá kitérnek a különböző megközelítésekre, melyek mentén érdemes belekezdeni a résztvevői munkába egy harmadik féllel.
A stakeholderek feltérképezésének gyakorlatába is bepillantást kapnak a résztvevők, hogy könnyebbé váljon a potenciális partnerek megtalálása/beazonosítása. Sor kerül olyan szituációs gyakorlatokra is, amelyek rávilágítanak, hogy a múzeumok és közösségi csoportok miként tudnak profitálni a részvételből.
A konferencián előadók között lesznek:
- Piotr Bienkowski, projectvezető (Paul Hamlyn Alapítvány, A mi múzeumunk program)
- Helen Graham, kutató, Leeds-i Egyetem
- Rib Davies, speciális projektek menedzsere, Lightbox in Woking
- Laura Crossley, független tanácsadó és Phd hallgató a Leicester-i Egyetemen
További információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.