belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Beiktatták a Nemzeti Múzeum új főigazgatóját

Július elsején iktatták be a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatóját: Varga Benedek megbízatása öt évre szól. Az emberi erőforrások minisztere a főigazgatói kinevezés átadásán elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a magyar nemzeti önismeret egyik legfontosabb intézménye.

Balog Zoltán az ünnepségen kiemelte: az MNM "az ország első számú múzeuma", ezért az új főigazgatótól nem egyszerűen az intézmény vezetését várják. Az MNM-nek a hazai múzeumi életben vezető szerepet kell játszania, a látogatókkal, a nemzeti közösséggel szoros kapcsolatot tartania, a világ magyarságához és a turistákhoz egyaránt szólnia, a kutatásra és a múzeumpedagógiára mind figyelmet fordítania - hangsúlyozta.

A miniszter felidézte, hogy a Nemzeti Múzeum a magyar nemzet életében különleges helyet foglal el: már az alapító Széchényi Ferenc abban a tudatban ajándékozta a magyar népnek a gyűjteményét, hogy aki gazdag, annak felelősséget kell vállalnia közösségéért.

Itt van a lépcső, amelyhez a közemlékezet a Nemzeti dalt köti, és ahol aztán Bauer Sándor tűzhalált szenvedett, a múzeumban zajlottak a felsőház ülései, itt játszottak A Pál utcai fiúk hősei, és ide helyezték el a hetvenes években a Szent Koronát - emlékeztetett.

A miniszter elmondása szerint az MNM nagy fejlődési lehetőségek előtt áll: július 16-án hirdetik meg a kertrekonstrukciós pályázatot, hogy a legendás Múzeumkert ismét megfelelhessen múltjának, a hagyományos magyar kertépítészet és a 21. századi igények összetalálkozzanak.

Mivel a kormány döntése értelmében az Országos Széchényi Könyvtár nem költözik a Budai várból a Pollack Mihály térre, lehetőség nyílik arra, hogy az ott álló történelmi épületekben az MNM kutatóközpontjai működhessenek - szólt a tervekről Balog Zoltán, aki elárulta: Csorba Lászlóval, a most leköszönő főigazgatóval további együttműködést tervez.

Varga Benedek emlékeztetett arra, hogy múzeumügy a 20. század utolsó évtizedeiben drasztikus átalakuláson ment végbe: a múzeumok új szerepet kezdtek betölteni, miközben a látogatószámok robbanásszerűen megemelkedtek, az intézmények sokkal érzékenyebb és interaktívabb kapcsolatot ápolnak közönségükkel.

Európában a kisebb és nagyobb múzeumok sűrű hálója alakult ki, amely nem az állami reprezentációra törekszik, hanem a polgári társadalom művelődési eszményét testesíti meg: ez a polgári önállóságon és patriotizmuson nyugszik - mutatott rá.

Az új főigazgató kitért arra is, hogy tavaly 9,7 millióan látogattak el magyar múzeumokba, többen, mint ahányan a magyar színházakba vagy magyar filmek vetítéseire; ez az érdeklődés pedig felelősséget is jelent a múzeumok számára.

Varga Benedek szerint mai múzeumoknak reagálniuk kell a 21. századi közönség igényeire: szolgálniuk kell a "kulturális rekreációt", miközben bemutatják a legújabb tudományos eredményeket, és felülírják az áltudományos hiedelmeket. Egy múzeum mindig szellemi alkotás, nemcsak az igazgatók, hanem a benne dolgozók együttes szellemi alkotása - mondta el a Nemzeti Múzeum új főigazgatója.

Szerző: MTI

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

23

SZOMBAT

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben