belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Dr. Vásárhelyi Tamásé a Múzeumpedagógiai Életműdíj 2013-ban

Dr. Vásárhelyi Tamásé a Múzeumpedagógiai Életműdíj 2013-ban

Dr. Vásárhelyi Tamásnak (Magyar Természettudományi Múzeum munkatársának) ítélték oda elsőként azt az elismerő díjat, amelyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2013-ban alapított azzal a céllal, hogy elismerje azoknak a múzeumpedagógia területén dolgozó, több évtizede a pályán lévő szakembereknek a teljesítményét, akik saját múzeumi kereteiken túlmutató, kimagasló szakmai eredményeket értek el.

A díj olyan szakemberek méltó elismerése kíván lenni, akik gyakorlati tevékenységük mellett kutatásokat is végeznek, publikálnak, előadásokat tartanak, oktatnak, segítik a hazai múzeumpedagógiai szakma módszertani megújítását, és hatásuk jelentős a hazai múzeumi életben.

Vásárhelyi Tamás iskolateremtő mesternek számít a hazai múzeumpedagógia területén. A kortárs nemzetközi múzeumi tanulás interaktív módszereit, a tudományos eredmények közvetítésének konstruktív modelljeit az ő közvetítésével ismerhette meg a magyar szakmai közösség. Az ELTE PPK, múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakirányú továbbképző szakán a képzés indulása óta, az 1990-es évektől tanít. Az ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció Központ Tudománykommunikáció a természettudományban MSc szakának alapító tanára. Ő dolgozta ki a 2009-től elindított Természettudományos múzeumi tanulás nevű szakirány koncepcióját. Ez a mesterszak Közép-Európában egyedülálló módon képviseli az Európai Unióban kiemelt területként kezelt science communication képzési területet. 2009 és 2013 között egyetemi adjunktusi minőségben, jelenleg megbízott oktatóként oktat az ELTE-n.

A Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt hat EU finanszírozású projektben vett részt és hat szakmai konferenciát szervezett 2013-ig. Jelenleg a Nature Europe projekt szakmai vezetője. Az ELTE TTK égisze alatt pedig az EU finanszírozású SciComPed: Science Communication in Education projekt múzeumpedagógiai résztémáját vezette 2008-2011 között.

Biológus kutatóként is jelentős életmű birtokosa, aki az ismeretátadást a legnagyobb hazai természettudományos gyűjtemény vezetői pozícióiban és egyetemi oktatóként egyaránt igen magas színvonalon műveli. Színes, magával ragadó előadói stílusa, érdekes és olvasmányos szakmai közleményei méltán népszerűek. Környezetvédő, művelődésszervező és múzeumi szakemberek nemzedékeinek mentoraként is elismertséget szerzett magának .

Kutatási területei közé tartoznak a faunisztikai, taxonómiai, rendszertani természetvédelmi, cönológiai és ökológiai kutatások mellett a múzeumok és a Magyar Természettudományi Múzeum története, a múzeumok és a társadalom kapcsolata, az ismeretátadás lehetőségei. Kárpáti Andreával közösen jegyzi A múzeumi tanulás kézikönyvét, mely 2011-ben jelent meg a Typotex Kiadónál.

Számos neves nemzetközi és hazai szakmai szervezetnek is tagja. 1994-2002 között az ICOM Magyar Bizottságságának munkájában is részt vett tagként, 2003-2008 között a Pulszky Társaság alelnöki tisztjét töltötte be. 3 éven keresztül volt Az Év Múzeuma zsűrijének tagja. 2008-tól kezdve a MTA Zoológiai Bizottságának valamint a NKA Múzeumi Kollégiumának tagja. A Független Ökológiai Központ kuratóriumának is tagja, a Zoológia a Bioszféráért Alapítvány kuratóriumának pedig elnöke.

A 2006 óta fennálló Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) oktatói között is kiemelkedő helyet foglal el előadásaival, publikációival (A nyitott múzeum. 2009.) és szerkesztői munkájával (Múzeum és iskola 2009. Múzeumok a közoktatás szolgálatában. Kutatási jelentés, 2009).

A Múzeumpedagógiai Életműdíj valamint az ezzel együtt járó bronzból és márványból készült kisplasztika átadására 2013. szeptember 30-án, az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón került sor a Magyar Nemzeti Múzeumban egy internetes kapcsolás által, mivel dr. Vásáhelyi Tamás egy nemzetközi konferencián vett részt Krétán a díjátadás időpontjában. A kisplasztika Györfi Sándor, a „Magyar Köztársaság érdemes művésze” , Munkácsy- és Mednyánszky díjas szobrász és érmeművész alkotása.