Herman Ottó Múzeum: Láthatáron túl – inkluzív utazás a Herman Ottó Múzeumban
A program 2026-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjban részesült.
A kezdeményezés célja, hogy a múzeumi élményt a vak és gyengénlátó látogatók számára is teljes értékűen hozzáférhetővé tegye. A program koncepciója a multiszenzoros múzeumpedagógiára épül: a vizuális befogadás helyett a tapintás, a hallás, a szaglás, valamint a személyes élmények és közös alkotás kerülnek a középpontba. A foglalkozások a célcsoport bevonásával, szakmai előkészítésre és nemzetközi jó gyakorlatokra támaszkodva készültek. Tartalmuk az adott kiállítás tematikájához igazodik, miközben interaktív, élményalapú módszerekkel segíti a műtárgyak és a kulturális örökség megismerését. A résztvevők aktív közreműködőként kapcsolódnak a programhoz, amely egyszerre fejleszti érzékelésüket, kommunikációjukat és közösségi élményüket. A kezdeményezés hozzájárul az inkluzív múzeumi szemlélet erősítéséhez, és olyan adaptálható módszert kínál, amely más muzeális intézményekben is eredményesen alkalmazható.

Láthatáron túl, fotó: Ádám János
A DÍJÁTADÓN ELHANGZOTT LAUDÁCIÓ SZÖVEGE
Múzeumpedagógusként jól tudjuk, hogy egy jó foglalkozás nem akkor kezdődik, amikor a csoport belép a kiállítótérbe. Hanem akkor, amikor feltesszük a kérdést: kiket nem érünk még el, és mit kell nekünk másként csinálnunk ahhoz, hogy ők is otthon érezhessék magukat a múzeumban?
A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai ezt a kérdést tették fel a „Láthatáron túl – inkluzív utazás a Herman Ottó Múzeumban” című programjukban. A vak és gyengénlátó látogatóknak szóló foglalkozásokat nem pusztán számukra, hanem velük együtt alakították ki. Meghallgatták a javaslataikat, kipróbálták az ötleteiket, és a visszajelzések alapján változtattak is a terveken.
A kiállításokban így a hangok, az illatok, a tapintható tárgyak, az emlékek és a beszélgetések is utat nyitottak a felfedezéshez. Hét alkalommal, három különböző témában összesen 115 látássérült látogató vett részt a programban. Minden alkalom találkozás is volt: a résztvevők új élményekkel, a múzeum munkatársai pedig új tudással gazdagodtak.
Ez a kezdeményezés számunkra azért különösen értékes, mert megmutatja, mit jelent az inklúzió a múzeumpedagógia mindennapjaiban. Figyelni a másikra. Elfogadni, hogy nem tudunk mindent előre. Merni újragondolni egy megszokott foglalkozást. És felismerni, hogy attól, hogy többféle utat nyitunk egy kiállításhoz, maga a múzeumi élmény is gazdagabbá válik.
A Herman Ottó Múzeum egy vidéki múzeum gyűjteményeiből és helyi kapcsolataiból építkezve hozott létre olyan módszert, amelyet más intézmények is a saját adottságaikhoz igazíthatnak. Ehhez a nyitottság, a partnerség és a közös tanulás a legfontosabb.
A 2026. évi Múzeumpedagógiai Nívódíjjal ezt az érzékeny, következetes és másoknak is utat mutató munkát ismerjük el. Szívből gratulálunk a Herman Ottó Múzeum valamennyi munkatársának és partnerének!
Sepsey Zsófia












