belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Idén kétszeresen is jelen voltunk a Múzeumok Majálisán

Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) mindkét jelenleg futó kiemelt projektjével képviseltette magát az idei Múzeumok Majálisán, melyre 2017. május 20-21-én, a Nemzeti Múzeum kertjében került sor. A Széchenyi 2020 program keretében indult két projektről szombat délután, „kiemelt idősávban”, az Év Múzeuma és Év Kiállítása díjak átadását követően a Pagodában hallgathatott meg tájékoztató előadásokat a szakmai közönség.

Dr. Arapovics Mária, a "Cselekvő Közösségek - aktív közösségi szerepvállalás" projekt szakmai vezetője, majd Kajári Gabriella, a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” projekt kommunikációs munkatársa tartott előadást. A szakmai programon túl természetesen közönségprogramokkal is készültünk. A Múzeumok Majálisa Hampel negyedében két egymás melletti sátorban játékos és változatos programokkal vártuk az érdeklődőket, akik a Szabadtéri Néprajzi Múzeum színvonalas kiadványait vihették magukkal a Könyvcsere Pontunkon leadott könyvért cserébe.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral konzorciumi együttműködésben megvalósuló „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú projekt múzeumi komponensének leendő mintaprojekt helyszíneivel informatív memória játék keretében ismertettük meg a látogatókat. A Múzeumok Majálisán kiállító múzeumok standjait szórólapokkal felkeresve tájékoztatást adtunk a projekt keretében induló, múzeumi szakembereknek szóló továbbképzéseinkről, valamint a Múzeumi a’la carte által kínált lehetőségekről, de a projekt keretében indított online múzeumi kérdőíves kutatás beküldési határidejének meghosszabbítására is felhívtuk a múzeumi szakma figyelmét.

A "Cselekvő Közösségek - aktív közösségi szerepvállalás" című, EFOP-1.3.1-15-2016-00001 azonosító számú projektet bemutató sátrunkkal a Múzeumok Majálisa idei zöld tematikájához is kapcsolódtunk. A projekt keretében a május 8-14. között első alkalommal, de nagy sikerrel lezajlott Közösségek Hete logóját újrahasznosítva lehetett színezni, öltöztetős babát és emberláncot készíteni, a vizualitás terén kevésbé kreatívak pedig a Közösségek Hetéhez kapcsolódó kifejezéseket alkothattak szókirakóból vagy szeretetüzeneteket állíthattak össze.

Az aktív testmozgásra is gondoltunk, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum jóvoltából népi ügyességi játékok (mocsárjáró, gólyaláb, gúzsdobáló) kipróbálására is lehetőséget nyújtottunk az árnyas fák alatt. Akinek mindezen élmények után még maradt energiája, hogy a Nemzeti Múzeum belső tereiben is kalandozzon, az a - Múzeumok Majálisa ezévi kiemelt témájának, a kertnek a változatos múzeumi megjelenési formáit bemutató - Műtárgysétányon a Skanzen gyűjteményébe tartozó szüreti eszközökkel is találkozhatott.

22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.

22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.
22. Múzeumok Majálisa | 2017.05.20-21.