belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Partnerségben a könyvtárral – Nemzetközi tudományos konferencia Debrecenben

Partnerségben a könyvtárral – Nemzetközi tudományos konferencia Debrecenben

Partnerségben a könyvtárral – In Partnership with Libraries – címmel nemzetközi tudományos konferenciának adott otthont Debrecen 2018. október 15-én és 16-án. Az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében megvalósuló esemény fókuszában a könyvtárak közösségépítő szerepe állt.  A konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Dr. Vitályos Eszter – európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, az Országos Széchényi Könyvtár részéről Dr. Tüske László főigazgató, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ részéről Nagy Magdolna megbízott igazgató, az NMI Művelődési Intézet részéről pedig Kárpáti Árpád, a kiemelt programok igazgatója nyitotta meg.

Dr. Vitályos Eszter államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kifejtette, hogy az uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt célja a közösségépítés- és fejlesztés elősegítése a települések és kulturális intézmények számára biztosított szakmai-módszertani támogatás révén, amelynek legjobb eszközei a képzések, szakmai műhelyek, konferenciák és a közösségfejlesztő mentorhálózat.

Dr. Tüske László főigazgató rámutatott, hogy a technológia és a digitális világ  térnyerésével az olvasási szokásaink folyamatosan változnak, emiatt a XXI. század könyvtárainak szerepe is teljesen megváltozott az elmúlt évtizedekben. A könyvtáraknak és könyvtárosoknak folyamatosan új helyzetekben, új szerepekben kell helytállniuk. Meg kell találniuk a módot arra, hogyan lehet egy elmagányosodott világban az olvasás és a könyvtár egy lehetőség a közösségfejlesztésre és közösségépítésre, miközben kihasználják a 21. század digitális lehetőségeit is.

Nagy Magdolna hangsúlyozta, hogy a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt, melynek keretében a konferencia megrendezésre kerül, a kulturális terület három nagy intézményének korábban példa nélküli összefogásával valósul meg. Röviden összefoglalta múzeumi terület eredményeit az elmúlt két évben, rávilágítva a módszertani fejlesztések, mintaprojektek és a kulturális közösségfejlesztő mentorhálózat szerepére.

Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója a szervezet országos szakmai-módszertani szolgáltatásairól, valamint annak a projektben vállalt konkrét feladatairól beszélt. Beszédében kiemelte a kapcsolódó kutatások, képzések, valamint a módszertani anyagok fejlesztésének szükségességét és jövőbeni hasznosítását.

A kétnapos konferencia alatt az együttgondolkodás fókuszában a kulturális intézmények közösségépítő, közösségfejlesztő szerepe, illetve az ezt támogató módszerek, jó gyakorlatok bemutatása állt. Legyen szó kerületi jóléti programról, közösségi múzeumról, fejlesztő biblioterápiáról, innovatív terekről, esélyegyenlőségről, a cél a közösségek építése.

Neves magyar és külföldi szakemberek részvételével több plenáris előadás is hallható volt a konferencián. A program egyik kiemelt előadója Pier Luigi Sacco, a milánói IULM egyetem Gazdaságtan, Marketing és Kreativitás Doktori Program igazgatója, aki A könyvtárak, mint társadalmi hatású színterek: a Kultúra 3.0 perspektívája témában tartott előadást.

Neil Fitzgerald, a British Library digitális kutatások vezetője A közösség elkötelezettségének növelés digitális tartalmakkal címmel osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal, dr. Arapovics Mária, a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt szakmai vezetője a konzorciumvezető Szabadtéri Néprajzi Múzeum részéről pedig bemutatta a közösségfejlesztő szakmai módszertani fejlesztéseket és kutatásokat a kulturális területen. Ezt követően a két nap alatt számos szekció előadás mellett kerekasztal beszélgetésre is sor került a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyerteseivel, akik számára a Cselekvő közösségek projekt szakmai és módszertani támogatást nyújt. A program keretében fejlesztett mintaprojekteket is megismerhettek a konferencia résztvevői, valamint a Kulturális intézmények reprezentatív felmérése kutatás eredményeit is.

A Debrecenben megrendezendő eseményre a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében kerül sor. A konferencia társszervezői a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és az NMI Művelődési Intézet.

Tags: ,