Unos pro omnibus...
Ismét sikeres képzést zártunk! 2015. március 24-én került sor a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ legutóbbi Múzeumi vezetői ismeretek című, 120 órás akkreditált szakmai továbbképzésének záróünnepségére a szentendrei Skanzenben.
A 2014 szeptemberében indított képzést elvégző múzeumigazgatók és muzeális intézményekben vezetői pozíciót betöltő szakemberek nemcsak azért vették át örömmel a képzés teljesítését igazoló tanúsítványokat, mert ezáltal eleget tettek a 150/1992. (XI.20.) Kormányrendelet 6/G. paragrafusa 1. bekezdésében szereplő előírásoknak, hanem azért is, mert a képzésen új szemlélettel és hasznos tudással gazdagodhattak, amely inspirációt és lendületet ad új ötleteik megvalósításához.
A tanfolyam hallgatói az ország legkülönbözőbb pontjairól és muzeális intézményeiből érkeztek. A tanúsítványátadóval lezárult képzésen már magánmúzeum vezetője is képviseltette magát, ugyanis fontosnak tartotta a tanfolyamon megszerezhető naprakész tudás elsajátítását, és azt is, hogy megismerhesse az állami fenntartású intézményeket vezető, tehát non-profit szektorokból érkező kollégákat, akik munkájuk során többnyire különböző, de sokszor mégis hasonló problémákkal szembesülnek miközben azonos célért, múzeumuk minél hatékonyabb társadalmi beágyazottságáért dolgoznak.
Dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának vezetője és Dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozták, hogy a közelmúltban lezajlott Múzeumigazgatók Országos Konferenciáján a képzés korábbi hallgatóinak megnyilatkozásai is látványosan igazolták, hogy MOKK Múzeumi vezetői ismeretek című képzései olyan szellemi muníciót és ösztönzést képesek adni, amelynek köszönhetően a hallgatók a képzés lezárulása után is kellő nyitottságot mutatnak a továbbképzések, a folyamatos fejlődés és a szakmai kooperáció iránt.
Dr. Bereczki Ibolya, a Skanzen főigazgató-helyettese a dolgozatok összegző értékelése során kiemelte, hogy az elbírálás során külön örömöt okozott számára, amikor az írásba foglalt projekttervekben rálelt azokra az együttműködési megállapodásokra, amelyek a képzés résztvevőinek múzeumai között jöttek létre. A hallgatói összetételre jellemző sokszínűség és a komplexitás a záródolgozatok tematikájában is visszaköszönt, a múzeumi kommunikációs stratégiától és a modern projekttervektől kezdve, a fejlesztési feladatok áttekintésén vagy a stratégiai helyzetelemzéseken keresztül a közönségkapcsolatokig sokféle témát érintettek a képzés résztvevői.
A képzés óta elért eredményekről beszámoló és a fenti meglátásokra egyénileg is reflektáló hallgatók többsége - mint minden képzésnél - ezúttal is abszolút pozitívumként értékelte és szakmailag motiválónak tartotta, hogy hosszútávon működő aktív kapcsolati hálót alakíthatott ki kollégáival és a szakma legjobb képviselőivel.
|