Móra Ferenc Múzeum: A múlt érintése
„A múlt érintése” című foglalkozás a Móra Ferenc Múzeum „Láthatatlan – Elődeink tárgyai a sötétből” című időszaki kiállításra épül. A foglalkozás kidolgozása során célul tűztük ki, hogy az egészséges emberek mellett a fogyatékkal élők, valamint diákokon túl a felnőtt korosztály is részt vehessen a programon. A látó résztvevők a 19. századi paraszti kultúrát a szociális érzékenyítés eszköze által ismerhetik meg. Egy szemkötő segítségével „veszítik el” ez időre egyik legfontosabb érzékszervüket, a látásukat, megtapasztalva ez által a vakok- és gyengén látók által átélteket. A foglalkozás fontos eleme a mese, a játék és a tapasztalás. A foglalkozás egy a kiállított tárgyak köré íródott mesére épül. A feladatok teljesítése a foglalkozás első felében kizárólag hallás, tapintás, szaglás valamint egymás segítése útján lehetséges.
|